De akkor az elnök még Banda asszony elődje volt…Az USA és Nagy Britannia különben úgy reagált a szudáni elnök látogatására, hogy befagyasztotta segélyprogramjait Malawiban.
Joyce Banda asszony jelezte, számít arra, hogy a segélyek újra megindulnak ebbe a szegény afrikai országba, ahol a gazdaság stagnál. Az elnökasszony fellendülést ígért és új embereket nevezett ki a kulcspozíciókba. Elődje a rokonaival töltötte fel a kormányzati apparátust, Banda asszony inkább szakembereket alkalmaz.
És persze nem feledkezik meg arról, hogy elődje rokonait szépen eltávolítsa a jól fizető állásokból. Az ex elnök neje például koordinátora volt egy programnak, amely a szülőanyák gondjait volt hivatva enyhíteni. Callista Mutharika asszonyt nemigen látták a program munkatársai, de azt hitték, hogy a koordinátor szerepköre puszta formalitás, az elnökasszony jótékonysági tevékenységének része. Most kiderült: az ex elnök neje havi 7000 dollárt kapott a nagy semmiért! Mindezt Malawiban, ahol a közönséges földi halandók egy évben nem keresnek ennyit…
(Visited 1 times, 1 visits today)