Pénzbüntetés Allah arcáért – ítélet a tunéziai istenkáromlási ügyben

Tunézia, Tunisz – Pénzbüntetést kapott annak a tunéziai magántévének a tulajdonosa, amelyik tavaly bemutatta a Persepolis című animációs filmet. Az alkotásban egy helyen feltűnik Allah is, ezt pedig tiltja az iszlám.

 

 Hónapokig tartó procedúra, tüntetések és halálos fenyegetések után megszületett az első fokú ítélet a Perrsepolis istenkáromlási ügyében. A bíróság a filmet bemutató Nessma TV tulajdonosát hétszáz eurónak megfelelő tunéziai dínárra büntette, a közrend megsértése címén. Ugyanakkor a szentségsértés miatt tett panaszt elutasította. A Nessma TV tavaly tűzte műsorára a francia-iráni együttműködésben készült animációs alkotást. A film egyik jelenetében látható Allah képmása. Az iszlám azonban tiltja az istenábrázolást. A film vetítése után a szélsőséges iszalmisták hetekig tüntettek a tv-székháza előtt. Megpróbáltak betörni az épületbe, többször összetűztek a dolgozókkal.

Az első fokú ítélet kihirdetése után a Nessma TV ügyvédje azt mondta, hogy fellebbeznek, egyébiránt pedig baljósnak tartja, hogy egy ilyen ítélet születik éppen a sajtószabadság világnapján. A TV tulajdonosa, Nabil Karoui nem nyilatkozott a tárgyalás után

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez