A szudáni hadsereg elfogott négy külföldit Heglig városában-vagy másutt

Szudán, Heglig – Erről a szudáni hatóságok számoltak be. Közölték, hogy a négy külföldi közül az egyik ENSZ alkalmazott. Katonai felszereléseket találtak náluk, ezért Khartumba vitték őket kihallgatás céljából. Hegliget a szudáni hadsereg nemrég foglalta vissza a dél szudáni erőktől.

 

A négy külföldi: brit, norvég, dél-afrikai és dél-szudáni állampolgár.   Az ENSZ helyi szóvivője megerősítette, hogy egyik alkalmazottjuk a szudáni hadsereg fogságában van. A norvég segélyszolgálat szerint a szudáni hadsereg hazudik, mert a külföldiek nem voltak Hegligben. A Norwegian People’s Aid szóvivője elmondta, hogy nem Hegligben, hanem Pariang város közelében dolgoztak a külföldiek. Pariang dél-szudáni területen van és a külföldi csapat ott végzett aknamentesítést. Tehát a katonai felszerelés nem fegyvert, hanem az aknamentesítéshez használt eszközöket jelenti.

 

Dél-Szudán szombaton jelezte, hogy hajlandó kivonni csapatait a vitatott Abyei tartományból. Az Egyesült Államok újra felszólította mind a két Szudánt, hogy tanúsítson önmérsékletet. Ha ez nem következik be, akkor a Biztonsági Tanács szankciókat alkalmazhat a két Szudán ellen. Khartumban közölték: nem kérnek az ENSZ közvetítő szerepéből, csak az afrikai egységszervezetre számítanak. Csakhogy maga az afrikai egységszervezet is az ENSZ-hez fordult, látván saját közvetítő akciójának kudarcát.
Szombaton hazaérkezett Kínából Salva Kiir dél-szudáni elnök. Egyrészt közölte, hogy Kína, amely a szudáni olaj legfőbb vásárlója, 8 milliárd dolláros támogatást ad a dél-szudáni infrastruktúra fejlesztéséhez. Másrészt megerősítette azokat a híreket, melyek szerint Kína kész közvetíteni a két Szudán viszályában, amelynek legfőbb oka az olaj, melynek első számú vásárlója Kína.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez