A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján kiemelte, a magyar-líbiai együttműködés tavaly “nagy lendülettel indult”, miután Magyarország segített európai állampolgárokat kimenekíteni az észak-afrikai országból, és a nagykövetség is nagy munkát végzett Tripoliban, folyamatos kapcsolatban állt az ellenzékkel és a líbiai hatóságokkal, továbbá képviselte az Európai Uniót a forradalom idején.
A forradalom sikerével azonban nem állt meg az élet az országban, az elkövetkezendő időszak fontos feladata a helyreállítás és “az emberek, a társadalom gyógyulása” is – mutatott rá. Elmondta: Martonyi János külügyminiszter tavaly decemberi líbiai látogatása alkalmával ajánlotta fel, hogy sebesülteket fogadnának Magyarországon, az állam tíz sérült gyógykezelését vállalja térítésmentesen, a többiekét pedig önköltséges alapon. A közeljövőben 70-80 beteg érkezik Líbiából, az állam által finanszírozott keretben egyelőre nyolcat ápolnak a Honvédkórházban.
Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy a sérültek gyógykezelése eredményes lesz, így “látható lesz, hogy mit tud tenni a szolidaritás, az együttérzés”, és Magyarország ezzel a segítségnyújtással kifejezheti, hogy fontosnak tartja a líbiai átmenetet, a demokratizálódást.
Törekednek arra, hogy folytatódjon az egészségügyi szakmai együttműködés az észak-afrikai országgal, ennek keretében orvosokat és egészségügyi dolgozókat képeznének – mondta az államtitkár. Hozzátette: emellett a demokráciaépítésben is szerepet vállalnának, és a gazdasági együttműködést is fontosnak tartják.
Schandl László orvos dandártábornok, a kórház parancsnoka azt mondta, egyelőre felmérték a nyolc sérült állapotát és kidolgozták a kezelésük tervét. A betegek műtétjük után hazatérnek, vagy további rehabilitációra a kórházban maradnak – közölte. Megjegyezte: orvoscsoport választotta ki a nyolc sérültet, akik magas szintű ellátást igényelnek, a sebesültek hétfőn érkeztek.
A külügyi és a honvédelmi tárca az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint a sebesülteket várhatóan egy-két hónapig kezelik a Honvédkórházban. Ez idő alatt a kórház dolgozói “körültekintően, a kulturális és vallási különbségek figyelembevételével végzik munkájukat”.
(Visited 1 times, 1 visits today)