Szalafista netkalózok támadják a kormánytagokat Tunéziában

 

Tunézia, Tunisz – Hackerek támadták meg a miniszterelnök honlapját, az Ennahda egyik vezetőjének az e-mail fiókját törte fel egy másik virtuális kalózcsoport.
Mindkét virtuális támadás szalafista fiatalokhoz köthető. Rasid Ganúsi miniszterelnök honlapján a hackerek a következő üzenetet hagyták: Fiatal hackerek vagyunk és az Iszlám nemzet ügyében járunk el. A feltört honlapon egy másik, fenyegető üzenetet is hagytak, ez
úgy szólt, hogy Jaj a valláskereskedőknek. A virtuális kalózok nem az oldalt akarták megbénítani, hanem arra képmutatásra akarták felhívni a figyelmet, amit szerintük a kormányfő képvisel. A szalafisták azért haragszanak az Ennahdára, mert a mérsékelt iszlamista párt kinyilvánította, hogy Tunéziában nem az iszlám törvénykezés lesz az új
jogi berendezkedés alapja. Egy másik, szintén a fundamentalistákhoz sorolható kalózcsoport az Ennahda egy másik vezetőjének, az agrárminiszternek a levelesládáját törte fel. Mohamed Ben Szalem levelei között több is akad, amely elítélte és az országra nézve veszélyforrásnak nevezte a szalafista mozgalmat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez