Szokásos tüntetésnek indult a hétfői Tuniszban. Igaz, a hatóságok nem engedélyezték, hogy a tömeg a Bourguiba sugárúton is felvonuljon, ezt a tüntetők figyelmen kívül hagyták, ezért a rendőrség feloszlatta a felvonulást. A közvéleményt az háborította fel, hogy az oszlatás, a rendőri akció a Ben Ali diktatúra erőszakosságát idézte. Sokan súlyosan megsérültek. A belügyminiszter emiatt kényszerült nyilvános magyarázkodásra az Alkotmányozó Nemzetgyűlés előtt. Amikor a beszédét elkezdte, számos piros karszalagot viselő újságíró tiltakozásul kivonult a sajtópáholyból és nem tudósított a miniszteri felszólalásról. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet jelentése szerint csak a hétfői akcióban 16 esetben bántalmazták a munkájukat végző újságírókat. A tudósítókat érő erőszak miatt tiltakozott a kormányfőnél a tunéziai média reformjával foglalkozó hatóság vezetője is.
Mindeközben a törvényhozás épülete előtt kormánypárti tüntetők azt követelték az ellenzéktől, hogy törődjön bele a vereségbe, és hagyjon fel a kormányt támadó akcióival
(Visited 1 times, 1 visits today)