Új jelölt katonai „hátszéllel” az egyiptomi elnökválasztáson?

Egyiptom, Kairó – A Mubarak rezsim volt titkosszolgálati vezetője bejelentette, hogy indulni kíván a hamarosan esedékes elnökválasztáson.

 

 A 74 éves Omar Szulejman egy rövid ideig az ország alelnöke is volt, amikor kirobbantak a Mubarak távozását követelő tüntetések 2011 januárjában. Mubarak lemondása után végül nem ő, hanem a hadsereg vette át az ország irányítását. Szulejman ezt követően háttérbe szorult és most sokakat meglepett, amikor bejelentette, hogy indulni fog az elnökválasztáson. Szulejman korábban Hoszni Mubarak harcostársa volt és sokan úgy gondolták, hogy valójában ő irányította az országot a színfalak mögött. A világi liberális ifjúsági szervezetek felháborodással fogadták a volt titkosszolgálati főnök bejelentését, mert szerintük a politikust bíróság elé kellene állítani, elvégre az elnyomás megtestesítője volt a Mubarak rezsim idején. Omar Szulejman azzal indokolta döntését, hogy a nép kérésére indul a megmérettetésen. Nemrég szimpátia felvonulást is tartottak Szulejman támogatói Kairóban. Szerintük az iszlamisták nem alkalmasak az ország irányításra. Szulejman azután döntött az indulásról, hogy a Muzulmán Testvériség bejelentette, Khairat al-Shatert lesz a jelöltje. Szulejmannak 30 ezer támogató aláírására van szüksége az induláshoz. A Muzulmán testvériség azonnal támadásba lendült, képviselői szerint Szulejman a régi rezsim embere, aki „kémfőnökként” irányítaná az országot, győzelme esetén elveszne „forradalom”. Az MT heves kirohanása azzal magyarázható, hogy egyes vélemények szerint Szulejman nem annyira a nép, hanem inkább az országot irányító hadsereg jelöltje az elnöki posztra. .

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez