-Van- e terrorista veszély Tunéziában?
-Nem hiszek a terrorista fenyegetésben. Vannak forrófejű fiatalok, de a terror az öngyilkosság útja! Tunézia a mérsékelt iszlámot választotta. A társadalom többsége elutasítja a terrort.
– Kihagyják az alkotmányból a sariat. Nem radikalizálja ez a szalafista mozgalmat?
– Ez lehetséges. De hogyha belevennénk a sariat az alkotmányba, akkor az megerősítené őket! Ők is tudják, hogy ha népszavazást kellett volna tartanunk erről, akkor Tunézia lakossága 51%- ban megszavazta volna a sariat. Csakhogy az alkotmánynak a konszenzuson kell alapulnia! Ezt nem értik a szalafisták!
-Az Ennahda tárgyal velük?
– Igen. Folynak tárgyalások. Persze minden kezdet nehéz. De alakulnak a dialógus elemei. A szalafisták sem egységesek. A többség szigorúan értelmezi az iszlámot, de nem híve a terrorizmusnak. Velük lehet tárgyalni. A kisebbség az erőszak híve. Velük nincs dialógus. Én magam is tárgyaltam több szalafista sejkkel. Arra buzdítottam őket, hogy dolgozzanak legális keretek között és mindenképp a törvények betartására ösztönözzék a híveiket. Lehet persze, hogy így szavazókat vesztünk, hiszen ugyanaz a bázisunk, de még mindig jobb ez, mintha frontálisan ütköznénk!
– Vannak-e dzsihadista táborok Tunéziában?
-A belügyminiszter szerint vannak. Fegyvercsempészet is folyik. De ez nem fenyegeti a közrendet. Az állam ura a helyzetnek Tunéziában – nyilatkozta a legnagyobb kormánypárt, az Ennahda alapítója, Rasid Gannusi a párizsi Le Figaronak.
(Visited 1 times, 1 visits today)