Vállalkozó szellemű kamionsofőrök kerestetnek Dél-Szudánban

Dél-Szudán, Dzsuba – Dél-Szudán feloldotta a kőolajexport stopját, Szudánnal nem tudott megegyezni a vezetékek használatról, ezért tartálykocsikkal szállítja a nyersolajat– írja a Wall Street Journal.

 

Dél-Szudánnak égető szüksége van a kőolaj exportjából származó pénzre, az ország bevételének 98%- a „fekete arany” eladásából származik. A dzsubai vezetés ezért azt tervezi, hogy hordókban és teherautókkal vagy tartálykocsikkal szállítja el az olajat, a kenyai Mombasa kikötőjébe. Azt viszont még nem tudni, hogy mikor indul útnak az első kamion. A dél-szudáni vezetés közben csővezeték építésébe is kezdett, amely az olajmezőket kötné össze a kenyai és dzsibuti kikötőkel. A dél-szudániak így szeretnék elkerülni Szudánt. A két ország között ellenséges a viszony, mert még mindig nem sikerült megállapodni a kőolaj export bevételének elosztásáról. A dél-szudániak számítása szerint minimum 35 ezer hordó olajat tudnának kamionokkal egy nap alatt eljuttatni Mombasába és Dzsibutiba. Dél-Szudán körülbelül 350 ezer hordó kőolajat termel naponta, de a csővezetékek hiánya miatt nem tud exportálni. A déliek korábban Szudánon keresztül juttatták el az olajat Port Szudánba, de miután megromlott a viszony a két ország vezetés között, leállítottak a termelést. A dél-szudáni vezetés jelenleg tárgyalásokat folytat Kínával, Japánnal, az EU-val, Dél-Koreával és az USA-val, hogy miként tudnák támogatni a csővezeték építését.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez