Rövidzárlat, robbanás, több száz halott Kongóban

Kongói Köztársaság, Brazzaville – Hatalmas pusztítást végzett a robbanás egy kongói fegyverraktárban. Legalább kétszáz ember meghalt és több százan megsebesültek. A robbanás egy katonai támaszponton volt, Brazzaville északi részén.

 

A kongói kormány szóvivője azt mondta, hogy az eddigi vizsgálatok szerint rövidzárlat okozta a robbanást a fegyverraktárban. A pusztítás láttán a kabinet úgy döntött: a katonai objektumokat kitelepíti a fővárosból. Szemtanúk elmondták, hogy több nagy erejű robbanás rázta meg Brazzaville-t és a szomszédos Kinshasában is pánik tört ki, amikor felrobbant a fegyverraktár. Repeszek repültek szanaszét, gránátok, rakéták robbantak fel, rengeteg civil halálát okozva. Egy a bázis közelében álló templom összeomlott, miközben a hívők éppen az épületben voltak, istentiszteleten. A Mpila nevű negyedben voltak a legnagyobb károk, ott szinte minden épület megrongálódott. A halálos áldozatokat és sebesülteket a helyi kórházakba szállították. Sok embert a romok alól emeltek ki. A kongó kormány adatai szerint 146 ember halt meg, de az áldozatok száma még nem végleges. A kínai Xinhua hírügynökség arról számolt be, hogy a halálos áldozatok között három kínai is van, akik egy építkezésen dolgoztak. A kórházakban hatalmas volt a zűrzavar. A brazzaville-i egyetem kórházában legalább 225 sérültet láttak el. A kormány bejelentette, hogy az árván maradt gyermekek sorsáról gondoskodni fog.

 A robbanások után sokan elmenekültek a városból, mert nem tudták, hogy mi történt. Egyesek attól féltek, hogy kitört a háború vagy katonai hatalomátvétel történt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez