Ahogy tavaly bejelentették, ezek a katonák csak szakértői, támogatói szerepkört töltenek be a helyi erők mellett, de Losey beszámolója szerint már ez is bőven elég, hiszen az elmúlt hetekben csökkenőben vannak az LRA részéről tapasztalt támadások és ez a következő hónapokban tovább fog folytatódni, hiszen a hadművelet egyre kiterjedtebbé, hatékonyabbá válik.
Bár az USA hangsúlyozottan nem csak az apró sejtekből álló, szörnyűségeket elkövető szervezet vezetője, az állítólagosan Istennel beszélgető Joseph Kony elfogását tűzte ki célul, a négy érintett ország képviselői szerint az LRA megszűnik létezni legendás és megközelíthetetlen vezetője nélkül. A fentebb már említett négy ország határain átívelő, hatalmas, buja élővilággal tarkított területen működő, nagyjából 200-300 fős egykori ugandai lázadó csoport elleni harc egyik fő alappillére a kommunikáció javítása a különböző fegyveres osztagok között, ezért Uganda ismételten kérte az Egyesült Államokat kommunikációs felszerelések és szállítóhelikopterek biztosítására, amelyért cserébe viszont több katonát kell az ügyre állítaniuk. A telefonos konferenciabeszélgetésben szintén résztvevő Karly Wycoff, magasrangú Afrikával foglalkozó külügyi tisztviselő szerint az Egyesült Államok és a négy érintett ország mellett a művelet szerves részét képezik a civil szervezetek, az ENSZ és az Afrikai Unió is, amely utóbbiak főleg a katonai akciók által érintett civil lakosság humanitárius helyzetén kívánnak javítani. De ahogy egyébként Wycoff is rávilágított, a földrajzi és szociális adottságok miatt az LRA katonai úton történő legyőzése szinte lehetetlen (hiszen nem lehet minden kis faluba katonákat küldeni, hogy megakadályozzák egyes sejtek újraszerveződését) ezért a hosszútávú cél az “Úr katonáinak” meggyőzése a fegyverletételről és hazatérésről, utána pedig ezeket a leszereléseket széles körben sajtózva elérni további sejtek reintegrációját a társadalomba.
Persze kérdés, hogy egy 5-6 éve az őserdőben élő, kisgyermekként elrabolt harcos számára létezik-e más opció, mint a harc, hiszen tegyük fel, hazatér falujába: egy kis kunyhóban élnek generációk, tucatnyi testvér és a mindennapi betevő megszerzése is küzdelem, a szülői figyelem minimális – így igazából nincs visszatartó erő, hogy ne ismét a bűnözést, a térségben gombamód szaporodó különféle milíciákat válassza egy fiatal. Egyébként a nyilatkozatok megismerése után könnyen belátható, hogy már a nemzetközi közösség is felismerte a tényt, hogy az LRA rég megszűnt lázadó csoportként létezni, egyszerűen a falvak és civilek terrorizálásából tartja fenn magát, csak 2011-ben 278 támadás és legalább 300 emberrablás köthető a nevükhöz (és legalább fél millió embernek kellett menekülnie otthonából) – amitől azonban az Úr Ellenállási Hadserege kiemelkedik a tucatnyi hasonló milícia közül, az a Kony és a Belső Kör tagjai által megteremtett “elkaphatatlansági” kultusz. A hadműveletnek egyébként nincsen határideje, az Egyesült Államok afrikai különleges műveleteinek parancsnoksága (!) addig támogatja a négy országot az LRA elleni harcban, ameddig csak szükséges, hiszen ahogy Losey rávilágított, ezt a problémát csak maguk az afrikaiak zárhatják rövidre, amihez viszont támogatásra van szükségük. A konkrét segítség főleg logisztikai támogatást jelent (szállítási feladatok, üzemanyag biztosítása), de a Kongói Demokratikus Köztársaságban egy teljes zászlóalj katonát képeztek ki amerikai kiképzők az LRA elleni speciális harcmodorra – Ugandában hozzávetőleg eddig 40 millió dollárt költöttek az amerikai adófizetők erre a célra.
Az ENSZ kongói missziójának (MONUC) egykori reintegrációs vezetője és több LRA jelentés készítője, Phil Lancaster szerint Kony a mai napig szoros kézzel őrzi csoportjának vezető pozícióját és igazából 1980-as években történt létrejötte óta 200-300 harcossal működik, tehát Losey és az amerikaiak nagy sajtóbejelentése konkrétan nem jelentett semmi különleges változást. Egy, az LRA-ról szóló néhány nappal ezelőtti jelentés szerint 2012-ben eddig Dél-Szudánban, Ugandában és a Közép-afrika Köztársaságban nem történtek jelentett támadások, de a Kongói DK-ban csak februárban legalább 12 támadást hajtottak végre az “Úr harcosai”, főleg a Garamba Nemzeti Parkban, Ngilima, Bangadi és Dungu környékén. Ennek talán köze lehet a Kongói DK hadseregének mára már “megszokottá” vált hanyagságához (ennek okairól és hatásairól lehetne vitatkozni), mert hiába vannak zászlóaljak az LRA működési területén, a reagálás nehézkes, lassú és nagyon ritka, amikor a reguláris katonák fizikai kontaktusba tudnak kerülni a lázadókkal (ilyenről talán nem is tudni mostanában). Ráadásul a Kabila-kormányzat nem igazán örül más országok katonáinak saját területén (az állam történelmét ismerve, ez nem is csoda), így nem meglepő, hogy a leginkább támogatott és a témával leginkább foglalkozó Uganda csapatai elől menekülve az LRA a Kongói DK-ba tette át fő működési területét. Bár ez az ugandai “foglalkozás” sem olyan már mint régen, 2009 óta a határrégiókban állomásoztatott katonai egységek száma a felére csökkent, ráadásul az országnak ott van a szomáliai AMISOM misszió, ahol azért jelentősen nagyobb igénybevételnek vannak kitéve a katonák is.
Akárhogy is, ez most egy nagy esély lehet Kony bandájának felszámolására, hiszen 2011 végefelé már jelentősen csökkentek akcióik, ami valószínűleg a körülményeknek és nehézségeiknek is betudható, tehát most egy-két nagyobb csapás (akár magának Kony-nak az elfogása) a padlóra küldheti a fekete kontinens egyik legrégebbi lázadó csoportját – remélhetőleg addig a választásokra készülő Egyesült Államok sem hátrál ki az ügy mögül. Az Afrikai Unió biztos nem fog így tenni, hiszen az év első hónapjában a szervezet LRA ügyekkel foglalkozó különleges megbízottja, Francisco Madeira az ENSZ egyik képviselőjével a négy érintett ország kormányaival tárgyalt egy 3500-5000 fős speciális haderő létrehozásáról, amelynek fő célja az LRA felszámolása és a vidéki lakosság biztonságának szavatolása – kérdés, hogy lehet-e még több katonát kérni az LRA által már szinte nem is érintett Ugandától, az oly messze fekvő Kinshasától, a Dél-Szudán életben tartásáért küzdő Jubától vagy az alapvetően érdektelen Banguitól. És ráadásul ha ez a különítmény nem akar a korábbi hadműveletekhez hasonlóan elbukni, akkor technikailag is megfelelően kell harcba indulnia, speciális kiképzés után, hiszen legutóbb is az ugandai és a kongói hadsereg műveleteinek minimális összehangoltsága miatt menekült el Joseph Kony belső köre (legalábbis ez egy fontos tényező volt).
És bár a jelentések többsége arról szól, hogy a mostani LRA már csak árnyéka egykori önmagának és már nem több mint egy csapat bűnöző, egy dologban a legjobban képzett kommandóval is képesek versenybe szállni: tökéletességre fejlesztették az őserdei harc és rejtőzés stratégiáját, hiszen mikor olvashattunk hírt arról, hogy katonai egységek akár csak megközelítették volna az LRA búvóhelyeit? A folyamatosan mozgásban lévő kisebb sejtek állandóan kapcsolatban vannak és tökélyre fejlesztették a civilek használatát a hadseregekkel szembeni taktikájukban, mert ugyebár nehéz bízni a katonákban, ha akkor sosincs ott egy fegyveres sem, amikor kellene. És még nem tudjuk azt sem, mi lesz ha növekszik a nyomás az LRA-n, hiszen a 2008-as Mennydörgő Vihar hadművelet után nemhogy csökkentek volna a támadások, inkább brutálisabbá és gyakoribbá váltak – a hatalmas területen szétszórtan fekvő falvak védelme szintén fontos kérdés lehet.
A hajsza tehát ismét elkezdődik Joseph Kony nyomában, de tényleg igazi összefogásra és támogatásra van szükség, ha a nemzetközi közösség győzelmet szeretne elérni, hiszen ahogy egy egykori LRA katona nyilatkozta nemrég: “18 évet töltöttem Kony-val. Az LRA ellen az egyetlen hatékony erő a fegyver.”
A mindennapiafrikainfo.hu elemzése.