A marokkói király a katonáit nyugtatja

Marokkó, Rabat – VI. Mohamed király megígérte, hogy javítani fognak a leszerelt hivatásos katonák életkörülményein . Az uralkodó ezt azután jelentette be, hogy egy katona felgyújtotta magát egy hete, hogy így fejezze ki tiltakozását az elmaradt juttatások miatt.

 

Egyre elégedetlenebbek a katonák Marokkóban, korábban már tiltakozó megmozdulást is tartottak. Sok katona azért zsörtölődik, mert nem kapta meg a beígért lakhatási lehetőségeket. A nyugdíjasok pedig azért dühösek, mert szociális juttatásaik maradtak el. A király, miután találkozott a kormány tagjaival, megígérte, hogy javítani fognak a katonák életkörülményein és megerősítik az alapvető jogaikat is.

A marokkói hadseregben 190 ezer katona szolgál. A hadsereg jelentős része Nyugat-Szaharában állomásozik, ahol az egységek a Polisario front ellen harcolnak. A wikileaks által nyilvánosságra hozott titkos amerikai diplomáciai táviratokból kiderült, hogy a marokkói hadseregben hatalmas a korrupció és túlburjánzó a bürokrácia is. Ráadásul a katonák nem kapnak megfelelő kiképzést. Szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy komoly gondot jelent a hadseregen belül a radikalizmus visszaszorítása is, főleg a kiskatonák körében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez