A mali kormány közölte, hogy a hadsereg február 3-án és 4-én Timbuktu régióban átfogó akciót hajtott végre. A katonák több mint 20 lázadóval végeztek és foglyokat is ejtettek. A felkelők fegyvereit pedig lefoglalták. A mali hadsereg nem szenvedett veszteségeket az akciókban. Közben a civilek menekülnek az ország északi, harcok dúlta régiójából. A Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint már több mint 15 ezer ember hagyta el a térséget, főleg a szomszédos országokba keresnek menedéket. A becsélések szerint körülbelül 5 ezer civil Mauritániába menekült.
Közben az ország több régiójában is egyre feszültebb a helyzet, nő az elégedetlenség. Sokan a kormányt teszik felelőssé azért, hogy ennyire eldurvult a helyzet északon. A lakosság döntő többsége úgy véli, hogy a kormány nem elég határozott a lázadókkal szemben. Bamakóban a helyiek több tuareg üzletet, házat rohantak le és fosztottak ki. Bosszúból. A mali elnök nyugalomra szólította fel a lakosságot, de a tuaregek elleni támadások nem csitultak a nagyobb városokban. Közben a tuareg lázadók folyamatosan nyomulnak előre az ország északi régiójában.