Keresztények célkeresztje Egyiptomban

Egyiptom, Bahgoura – Újabb halálos áldozatokat követelt a koptok elleni erőszak Egyiptomban. Ezúttal két keresztényt lőttek le Kairótól hatszáz kilométerre, Bahgourában. A gyilkos elmenekült.

 

 Hiába minden ígéret, nem enyhül a koptokban a feszültség. Attól félnek, hogy az iszlamisták hatalomra jutásával és a szalafisták térnyerésével minden korábbinál rosszabb helyzetbe kerülnek. Bahgourában, ebben a Kairótól hatszáz kilométerre lévő városban apát és fiát lőtte le egy ismeretlen, aki el tudott menekülni. A két férfi a boltja előtt ült, amikor rájuk támadott a fegyveres. A gyilkosság hírére a szomszédos településen, Nagaa Hammadiban több mint másfél ezres tömeg gyűlt össze és tiltakozott a koptokat sújtó erőszak ellen. A kopt keresztény kisebbség az utóbbi években egyre erősödő támadásoknak van kitéve. 2011. január elsején az újévi misét követően 20 ember halt meg abban a merényletben, amelyet az alexandriai keresztény templom ellen intéztek.   Mubarak bukása óta még erőteljesebbé váltak a koptokat érő támadások. Ezek a legtöbb esetben gyilkosságok, mint a mostani is. Az egyiptomi keresztények az ország teljes népességének nagyjából tíz százalékát adják, körülbelül nyolc millióan vannak. A közösségben egyre nagyobb a félelem. Attól tartanak, hogy a választásokon győztes Muzulmán Testvériség nem fogja megvédeni őket a szalafisták támadásaitól és egy kiteljesedő iszlám államban a hitük szabad gyakorlását sem látják biztosítottnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez