Megint ölik egymást a marhák miatt Dél-Szudánban

Dél-Szudán, Dzsuba – Ismét harcok robbantak ki Dél-Szudán, Jonglei régiójában. A dél-szudáni vezetés információi szerint 57 ember halt meg, amikor a Murle törzs fegyveresei megtámadták a rivális Nuer törzs egyik települését.

 

 A dél-szudáni információs miniszter Barnaba Marial Benjamin azt mondta, hogy a halálos áldozatok többsége nő vagy gyermek. De a támadók 11 férfit is emgöltek. A sebesültek száma 57. A miniszter elmondta, hogy a Murle törzs harcosai csütörtökön délután öt órakor, az Uror körzetben található Wek ellen indítottak támadást a Nuerek ellen. A támadók körülbelül 60-an voltak és katonai egyenruhát viseltek. A miniszter azt mondta, a Murle törzs valószínűleg bosszúból támadta meg a Nuerok lakta települést. A marhákat elhajtották, az ültetvényeket tönkre tették, a települést felgyújtották. Az Orvosok Határok Nélkül szervezet azt közölte, hogy 12 súlyos sérültet helikopterrel szállították a nasiri kórházba. A dél-szudáni vezetés 100 katonát vezényelt a helyszínre és további erősítést ígért, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy lépes lenne csitítani a két törzs viszályát.

A dél-szudáni kormány Jonglei régiót „katasztrófa” övezetnek nyilvánította az egyre gyakoribbá váló harcok miatt. Az ENSZ adatai szerint legalább 60 ezer ember menekült el a konfliktus kirobbanása óta a térségből.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez