A nyugtalan erő-elefántcsontparti haderőreform 

Elefántcsontpart, Abidzsán – Újra napirendre vette az elefántcsontparti államfő a hadsereg reformját. Alassane Ouattrara erről újévi köszöntőjében beszélt. Az átalakítás szükségességét az is alátámasztja, hogy a Köztársasági Erők az utóbbi időben többször is minden katonai fegyelmet félretéve viselkedtek, a konfliktusnak több civil halálos áldozata van.

 

 A hadsereg és a csendőrség teljes létszáma körülbelül 80 ezer ember Elefántcsontparton. Ebben benne vannak a néhány hónapja még egymás ellen harcoló alakulatok is. Ezt kellene valahogy egységes nemzeti hadsereggé szervezni. A legnehezebb feladat pontosan meghatározni, hogy mekkora létszámú hadsereget tartson fenn az ország. Az Ouattara féle Köztársasági Erőket több ezer önkéntes segítette a harcok során.

Az új védelmi miniszter, Paul Koffi szerint az ideális létszám 40 ezer lenne. Ez azt jelenti, hogy a maradék 40 ezer katonát le kell szerelni. A kormányzat elképzelése szerint létrehoznának egy tartalékos állományt, és különböző szakmákra tanítanák meg az embereket, akik aztán állami beruházásokon dolgozhatnának. Akit pedig tartalékosnak sem vennének be, attól megvennék a fegyverét és felszerelését. Az említett tervek közös nevezője, hogy egyetlen év alatt nem lehet végrehajtani.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez