Képviselőválasztás, az utolsó kör Egyiptomban

Egyiptom, Kairó – A törvényhozási választások utolsó felvonása zajlik Egyiptomban. Most a választásszervezési szempontból három részre osztott ország nyugati kormányzóságaiban és a Sínai félszigeten szavaznak az emberek.

 A választás már kedden elkezdődött, de a szavazóhelyiségek két napig várják a voksolókat. Az első napi adatok szerint a most választó három kormányzóságban alacsony a részvétel. A mostani forduló helyszínei a legkritikusabbak. A Sínai-félszigeten Izrael és a Gáza-övezet szomszédságban nagyon ingatag a belpolitikai helyzet. Ráadásul most szavaznak azokban a körzetekben is, ahol nagy számban élnek az egyiptomi keresztények, a koptok, akiket az elmúlt időszakban számos inzultus ért muzulmán részről.

Az eddig megtartott választási fordulókban a Muzulmán Testvériség és a Szalafista mozgalom összesen a voksok 65 százalékát szerezte meg. Ezt most már csak mérsékelni lehet, de megfordítani nem. Az új törvényhozás kialakításának következő fázisa a szenátorválasztás lesz január 29-én. Az így kialakuló parlament feladata lesz az Alkotmányozó Bizottság kijelölése, amelyik megszövegezi Egyiptom új alaptörvényét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez