Közel-keleti légitársaságok afrikai hódításai

 Az Öböl menti és a török társaságok egyre több afrikai járatot üzemeltetnek és már gyakorlatilag az afrikai légtér urai. 

 Néhány beszédes számadat: az Emirates, dubai bázisú légtársaság 2008 és 2013 között 62 százalékkal növelte afrikai utasforgalmát, a dohai Qatar Airways 40 százalékkal, az abu dhabi Etihad pedig megduplázta afrikai forgalmát. De az Öböl mentiek afrikai nyomulása szinte „vánszorgás” a Turkish Airlines viharos előretöréséhez képest. A török nemzeti társaság ugyanezen időszakban megháromszorozta Afrikába irányuló forgalmát. A jelenleg 250 gépes flottával rendelkező Turkish Airliens 2020-ban már 400 gépet üzemeltet a tervek szerint. A cég sikerének egyik titka, hogy kockázatos régiókba és országokba is repül. „Ha csak az újságok híreiből, a haditudósításokból indulnánk ki, soha nem jelenünk meg Szomáliában vagy a Kongói DK-ban” – nyilatkozta a cég kommunikációs igazgatója. Az Öböl menti társaságok és a Turkish Airlines térnyerésének persze nem örülnek az afrikai társaságok. Az Ethiopian Airlines és a Kenya Aiways vezérkarának okozzák a legtöbb fejfájást a közel-keletiek. De mindennek a háttérében valójában a kínaiak állnak. Vagyis a szubszaharai Afrika és a Kína közötti gazdasági kapcsolatok rohamos fejlődése, ami a kínai-afrikai légi forgalom viharos bővülésével jár. A kínai utasok nagy része valamelyik közel-keleti reptéren száll át az Ázsiából érkező gépről az Afrikába induló járatra. De például az Emirates stratégiájában a turizmus is fontos, ezért működnek együtt például az Air Mauritius légitársasággal. És már a fapadosok is Afrika felé fordulnak, nemrég indított be 3 új afrikai járatot a Fly Dubai diszkont árakkal operáló társaság. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez