Kínai dollár milliárdok Afrikának

Tizenkét milliárd dolláros “csomaggal” érkezett Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Afrikába, amit ő maga jelentett be Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában, az Afrikai Unió székhelyén – közölte a Hszinhua hírügynökség.

    Ezzel együtt megígérte a fekete kontinensnek szánt hitelkeret 10 milliárd dollárral történő bővítését, továbbá a Kína-Afrika Fejlesztési Alap kiegészítését 2 és 5 milliárd dollár közötti összeggel. Li a fejlett kínai technológia átadására is ígéretet tett, ahogyan annak az “álomnak” a megvalósításáról is beszélt, hogy valamennyi afrikai fővárost gyorsvasút kötné össze. Azt is mondta, a térségi légi közlekedés bővítésére is ösztönzik a kínai vállalatokat.
    A kínai kormányfő, aki négy országot érintő – első – afrikai körútjának első állomásán tartott beszédet, a “csomagból” még egy 100 millió dolláros “csekket” is előhúzott, amit kormánya az afrikai vadvilág védelmére szánt. Bejelentette, hogy 2 ezer mezőgazdasági technikus és menedzser képzését is vállalják öt éven belül.
    Li arra számít, hogy a kínai-afrikai kereskedelmi forgalom a tavalyi 210 milliárd dollárról 2020-ra elérheti az évi 400 milliárd dollárt. A további együttműködés négy alapelveként az egymás iránti őszinteséget és egyenlőséget, a kölcsönös támogatást és bizalmat, a fejlesztés lehetőségeinek közös keresését és a megújulásra törekvést nevezte meg.
    A kínai kormányfő korábban Etiópiának elsősorban elektromos hálózatának és úthálózatának fejlesztését ígérte meg, s ezekkel kapcsolatban már szerződéseket is aláírtak. A többi megállapodás elsősorban a mezőgazdaságot és az iparosítást szolgálja. Etiópia első autópályának építése és a fővárosi kötött pályás tömegközlekedési rendszerének a kialakítása is kínai érdekeltséggel történt, illetve történik. Utóbbiba a China Railway Engineering Corp 475 millió dollárt fektetett, jövőre tesztelik.
    Kína immár öt éve Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, 2013-ra a kínai működőtőke befektetések értéke itt elérte a 25 milliárd dollárt. A kontinensen több mint 2500 vállalat van jelen a gyáripartól a távközlésen át a pénzügyi szektorig, 100 ezernél több embert foglalkoztatva. Afrikában 2200 kilométer vasút és 3500 kilométer közút készült kínai közreműködéssel.
    Pekinget a nyugati média gyakran újgyarmatosítással vádolja, mondván Afrika természeti forrásai, ásványi kincsei, olaja miatt fordít megkülönböztetett figyelmet a kontinens iránt. Ám a kínai vezetés és gyakran maguk az afrikai államok is ezt rendre visszautasítják. Ezt tette a kormányfő is elutazása előtt, amikor kijelentette, “Kína, sosem fog a gyarmatosítás útjára lépni, ahogyan azt más országok tették, s újra felbukkanni sem engedi a múltban gyökerező kolonializmust Afrikában”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez