A Marokkói Királyság 2014. január 11-én ünnepelte a Függetlenségi Nyilatkozat benyújtásának 70. évfordulóját, amely fordulópontot jelentett a Marokkói Királyság szabadsága és függetlensége visszanyerésének és az érte folytatott küzdelem történetében.
Valóban, 1944. január 11-én marokkói hazafiak átadták a Francia Protektorátus hatóságainak a Függetlenségi Nyilatkozatot (Watiqat Al Istiqlal), amelyben a Marokkói Királyság feltétel nélküli függetlenségét és területi integritását kérték.
Rövid történelmi áttekintés:
- A Marokkói Királyság mindig szabad és szuverén állam volt, amelyik megközelítően tizenhárom évszázad alatt megőrizte függetlenségét, addig, amíg speciális körülmények között rákényszerítették a protektorátust
- 1906-ban, az Algeciras-i Szerződés szerint Marokkó nemzetközi védelem alatt álló ország lett
- Ettől kezdve kisebb-nagyobb népi felkelések voltak, néhány közülük időrendben:
- 1912-ben a Hiba Ben Maa Aïnaine vezetésével Marokkó déli törzsei folytattak forradalmi harcot egészen 1934-ig;
- 1914-ben a Moha Ou Hammou Ezzayani vezette, a Közép-Atlaszban lezajlott El Hri-i csata;
- 1921-ben, Északon, a Rif lakossága, Mohamed ben Abdelkrim El Khattabi vezetésével fellázadtak a spanyolok ellen. Az “Anoual Csata” vagy “Rif Háború” erőszakos és kegyetlen volt. A Franca-Spanyol Szövetség 1926-ban leverte a marokkóiakat.
- Az Assou Baslam vezette Boughafer csaták Ouarzatate tartományban 1933-ban, és a Zaid Skounti vezette Jbel Baddou csata Errachidia tartományban ugyanabban az évben.
- A harc politikai harc is volt, ténylegesen 1927-től kezdve a folyamat a francia nyelven megjelenő hazafias sajtó kiadásával kezdődik (az arab nyelvű sajtót a protektorátus megtiltotta);
- 1928-ban 18 éves korában a népi mozgalmak teljes támogatásával trónra lépett V. Mohamed;
- 1930-ban a Fez-i Al Qaraouyine egyetemen és francia intézményekben végzett marokkói értelmiségiek és az ország elitje volt a szítója egy felkelésnek a városi népesség, különösen a kiskereskedők és a kézművesek között;
- 1934-ben Allal Al Fassi, Mohamed Ouazzani és Ahmed Balafrej megalakíották a Marokkói Akció Pártot (Parti de l’Action Marocaine) és kérte Franciaországot a Fez-i Megállapodás tiszteletben tartására. Ugyancsak beterjesztettek egy átfogó reformtervet: helyhatósági és regionális választások, a kereskedelmi kamarák reformja, szabadság, egyenlő adózás a gazdálkodók számára… 1937-ben a párt kettészakadt az Istiqlal Párt és a Népi Mozgalom megalakulásával. A protektorátus mindkettőt üldözte, vezetőik száműzetésbe külföldre távoztak.
Út a függetlenség felé:
Az 1943 januárban Casablancában tartott Anfa Konferencia lehetőséget nyújtott a későbbi V. Mohamed királynak, hogy találkozzon Franklin Roosevelt amerikai elnökkel és Winston Churchill brit miniszterelnökkel. A néhai V. Mohamed király témaként felvette Marokkó függetlenségének ügyét a Konferencia programjában hangsúlyozva a marokkói csapatok hatékony részvételét a Szövetségesek mellett, és a bátorságukat, amit a támogatás során mutattak.
V. Mohamed szultán elnyerte Franklin Roosevelt amerikai elnök támogatását, aki jogosnak és logikusnak tartotta a marokkóiak követelését, hogy visszakapják szabadságukat, s hogy az Egyesült Államok a II. Világháború befejezését követően támogatni fogja Marokkó függetlenségét.
Egy évvel a Konferencia után a néhai V. Mohamed király vezetésével marokkói hazafiak kidolgoztak egy, a Királyság legfontosabb követeléseit, elsősorban a függetlenséget követelő dokumentumot.
1944 januárban, 67 marokkói, köztük egy nő – ami teljes mértékben forradalmi volt egy patriarchális és feudális társadalomban – , akik a hazafias marokkói társadalom különböző rétegeit képviselték (oulémák, értelmiségiek, munkások, kereskedők, gazdálkodók…stb.) megfogalmnaztak egy Közös Kiálltványt, amelyben követelték az ország függetlenségét, és azt átadták a gyarmati hatóságoknak.
Az aláírók követelték a Protektorátus megszüntetését és a Marokkói Királyság függetlenségét.
A néhai V. Mohamed király, mint előrelátó ember, kiegészítéseket javasolt a Függetlenségi Nyilatkozathoz. Arról is meggyőzte őket, hogy a Nyilatkozatot átadó személyek tekintetében figyelembe kell venni, hogy képviseljék a marokkói társadalom sokszínűségét és minden régiót a történelmi eseményen.
A Függetlenségi Nyilatkozat elsősorban az ország függetlenségét követelte Marokkó királyának, Sidi Mohamed Ben Youssef-nek a vezetésével. Követeléseket tartalmazott arra vonatkozóan is, hogy a függetlenséget és a Marokkói Királyság integrálását az Atlanti Charta országainak csoportjába az érdekelt országok garantálják.
A dokumentum különösen hangsúlyozta a politikai reformok bevezetésének szükségességét és fontosságát valamint a “Choura” (konzultáció) politikai rendszer létrehozását, hogy biztosítsa a marokkói társadalom összes résztvevőjének jogait és kötelességeit. A Függetlenségi Nyilatkozat benyújtásának következménye rendkívül erős reakció volt a francia protektorátus részéről és az ezt követő tiltakozási hullám, különösen az 1944. január 29-i felkelés, amelyben nagyon sok marokkói vesztette el az életét.
Ebben a harci légkörben Marokkó királya és népe tökéletes összhangban volt. A gyarmati hatóságok és segítőik eredménytelenül próbáltak viszályt szítani a nép és az uralkodó között, azért, hogy megakadályozzák az országot az elkerülhetetlen függetlenség elnyerésében.
A nyilatkozat benyújtása ténylegesen egy új korszak kezdetét jelezte. Ugyanakkor, a protektorátus hatóságainak válasza nagyon erős nyomásgyakorlás volt Mohamed Ben Youssef szultánra, hogy meghiúsítsák a függetlenséget és számos letartóztatás történt a nyilatkozat aláírói valamint ismert hazafiak között. A gyarmati hatóságok reakciója még nagyobb tiltakozási és felkelési hullámot eredményezett, amely az ország összes tartományát megrázta.
A néhai V. Mohamed király Tanger-ban tett 1947. április 9-i történelmi látogatása alkalmával emlékezetes beszédet tartott, amelyben megerősítette a marokkói nép legitim törekvését a függetlenség elnyerésére és elkötelezettségét a nemzet szent értékeihez, megismételte a Nyilatkozatban megfogalmazott követeléseket valamint elutasított minden engedményt a gyarmatosító hatalmakkal szemben.
A függetlenségre vonatkozó követeléseket és a Nyilatkozatban lévő érvelést a néhai Uralkodó megismételte Franciaországban tett 1950. októberi látogatása során. Az Uralkodó tetteit és a nép, valamint a dicsőséges Alaouita Trón közötti együttélést figyelembe véve 1953. augusztus 20-án a gyarmati hatóságok úgy döntöttek, hogy száműzetésbe küldik a néhai V. Mohamed királyt, harcostársát a néhai II. Hasszán királyt és a királyi családot. A száműzetés valójában olyan tett volt, amely elindította az ellenállást, ami egészen a függetlenség kikiáltásáig és a királyi család hazatéréséig állandóan erősödött.
Valóban, az Uralkodó deportálása után (1953. augusztus 20.) a gyarmati hatóságok elvesztették az ellenőrzést, és az utcai zavargások felerősödtek egészen a Franciaországban, 1955. augusztus 21-27. között tartott Aix-les-Bains Konferencia idejéig. A felkelések a néhai V. Mohamed király és a királyi család 1955. november 16-i hazatéréséig tartottak. Néhány hónappal később, 1956. március 2-án a Függetlenségi törvényt aláírták, amely tartalmazta a protektorátus végét, és a szabadság elnyerését.
Ezt követően a néhai V. Mohamed király bejelentette a “kis dzsihad” befejezését, amelyet a szabdság visszanyeréséért folytattak, és meghirdette a “nagy dzsihadot” egy új, szabad és független Marokkó felépítése érdekében. A meghirdetett szellemiség az egész időszak alatt emlékezetes volt a Marokkói Királyság történetében. Ezt a szellemet, mint evidenciát őrizte meg a néhai II. Hasszán király egész uralkodása alatt azzal, hogy befejezte az ország területi integritásának helyreállítását.
Így, a Marokkói Királyság fokozatosan visszaszerezte Tarfayá-t 1958-ban, Sidi Ifni-t 1969-ben és a déli tartományokat 1975-ben, köszönhetően a dicsőséges Zöld Menetnek. Ezt követően az ország tanúja volt 1976. február 28-án Laayoune, majd később, 1979. augusztus 14-én Oued Eddahab tartomány visszatérését az Anyaországhoz.
A reformfolyamat célja, a demokrácia megszilárdítása és a területi integritás fenntarthatósága tovább folytatódott Őfelsége VI. Mohammed király uralkodása alatt. VI. Mohammed király trónra lépése óta folytatódott a Marokkói Királyság elkötelezettsége a demokratikus folyamat megszilárdítására és a példátlan számú reform végrehajtására, ami a marokkói Alkotmány reformjában csúcsosodott ki.
Végül, a Függetlenségi Nyilatkozat benyújtása 70. évfordulójának megünneplése nagyon jó alkalom arra, hogy elismerésünket és csodálatunkat fejezzük ki azok iránt a férfiak és nők iránt, akik hatalmas áldozatokat vállaltak a nemzet szent értékeinek megvédése érdekében. Ugyancsak jó alkalom arra, hogy hangsúlyozzuk az emlékezet megőrzésének fontosságát és az állampolgárok kultúrájának szentesítését.