Rendkívül kínos fejlemény zavarta meg a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alig pár napja elkezdett hivatalos választási kampányát. Zuma elnök a múlt hét végén ismertette pártja programját, amely „óriási gazdasági felvirágzást” ígér. A legszegényebb külvárosok lakóit azonban a jelen problémái foglalkoztatják. Például a Pretoria melletti Britsben is, ahol naponta órákon át nincs víz és villany. Ezért tüntetők ezrei vonultak az utcára, a közszolgáltatások nívójának javítását követelve. Egyelőre nem tudni még pontosan miért, de a tüntetés erőszakba torkollott és a rendőrök éles lőszerrel tüzeltek. Két demonstráló meghalt, kettő súlyosan megsebesült. Ezt a helyi rendőrfőnök is elismerte és sürgős vizsgálatot ígért. Ez az incidens a lehető legrosszabbkor jött a kormányzó ANC-nek, amelynek választási kilátásai korántsem olyan rózsásak, mint korábban voltak. Zuma elnök magánrezidenciájának állami pénzből való felújítása óriási botrányt keltett, de nem ez az egyetlen korrupció gyanús ügy a kormányzati figurák körül. És közben a gazdasági fejlődés haszna nagyon egyenlőtlenül oszlik meg, a zsúfolt külvárosok ma ugyanúgy nyomornegyedek, mint voltak az apartheid idején. A dél-afrikai választás pontos dátumát még nem tűzték ki, de az biztos, hogy a voksolás tavasszal lesz.