A rendezvényen részt vett a LATIMO főtitkára, aki hozzászólásában a civil szervezet nevében gratulált a diplomatáknak az évfordulóhoz
A 2004-ben venezuelai és kubai kezdeményez nyomán létrejött “Bolívari Szövetség a mi Amerikánkért” (ALBA) ma már nyolc tagállammal rendelkezik, ebből három, Ecuador, Kuba és Venezuela, diplomáciai képviseletet működtet a magyar fővárosban. Jaime Augusto Barberis Martínez Ecuador, Julio César Cancio Ferrer Kuba, és Raúl José Betancourt Seeland Venezuela Magyarországon akkreditált nagykövetei, akik az évforduló kapcsán exkluzív interjút adtak a LATIMO honlapjának, a Latimoportnak, ezúttal a szélesebb érdeklődő közönség részére tartottak nagy érdeklődés keltő kerekasztal beszélgetést a szervezet céljairól, működéséről, jövőképéről.
A kerekasztalt az ELTE nemzetközi kapcsolataiért felelős helyettes dékánja nyitott meg. A rendezvény talán azt a legfontosabb üzenetet közvetítette a megjelentek felé, hogy az ALBA a nemzetközi kapcsolatok, az államok közötti szolidaritás, a szuverenitás, a szegénység és a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelem új, mondhatni huszonegyedik századi alternatíváját jelenti. Ahogyan a diplomaták fogalmaztak, az ALBA “olyan egység, amely tiszteletben tartja a különbözőséget”, mindezt abban az időszakban, ami “nem a változások korszaka, hanem a korszakok változása”.
Elgondolkodtató volt azon felvetés is, hogy az ALBA, azon túl, hogy a meglévő modellek és megoldások alternatívája, egyben a Felszabadító, Simon Bolivar eszmerendszerét is átülteti a modern korba, nem véletlen tehát, hogy a legendás latin-amerikai történelmi figuráról maga a szervezet elnevezése is megemlékezik.
A diplomaták előadását több kérdés és válasz követte, majd a nagykövetekkel a szintén jelen lévő Hír 3D hírtelevízió exkluzív interjúkat készített. A rendezvény végén a hallgatóság és a latin-amerikai diplomaták kötetlenül folytatták a beszélgetést az ALBA-n túl általában azokról a kérdésekről, amelyek a latin-amerikai térséget Magyarországgal összekötik.