Nicolas Maduro annak a latin-amerikai politikusi nemzedéknek a tagja, akik ,,alulról” jöttek és ezt nem is felejtették el a csúcsra kapaszkodva: ide tartozik az egykori brazil fémmunkás, Lula da Silva, és a bolíviai kokatermelők szakszervezetének vezetője, Evo Morales.
Igazi „self-made man”, aki Hugo Chávez hűséges szövetségesévé vált. Nicolas Maduro 1962-ben Caracasban született egy olyan családba, amely elkötelezett volt a közügyekben való részvétel mellett. Édesapja az egyik alapítója volt 1941-ben a Demokratikus Akció pártnak, és egyik szervezője volt 1952-ben a diktatúra ellen szervezett sikertelen olajsztrájknak, a emiatt később bujkálnia kellett.
Maduro 1967-ben szüleivel részt vett a Népi Választási Mozgalom (a Demokratikus Alternatívából kivált baloldali csoport) több gyűlésén is, akárcsak a következő évben szerveződő mozgalmakban, amelyek támogatták Luis Beltrán Prieto Figueroa elnökválasztási jelölését. Ebben a kampányban Maduro megismerkedett a bádogviskók szegényeinek világával. Az általános iskola 4. osztályában megvédte a kubai forradalmat azoknak a szerzeteseknek a kritikájától, akik tanították: büntetésként kizárták három napra az osztályból, és arra ítélték, hogy a könyvtárban dolgozzon. Ez azonban inkább jutalommá vált, olvasni kezdett és később is autodidakta módon művelte magát. Tizenkét évesen szülei tudta nélkül részt vett Douglas Bravo nyíltan forradalmi szervezetében és ettől kezdve folyamatosak közösségi megmozdulásai: filmvetítéseket szervezett, tüntetésekre járt, rokonszenvezett a szakszervezetekkel és a lázadó eszmét valló katonai alakulatokkal.
Huszas évei elején az Enigma rockegyüttes basszusgitárosaként meglátta, hogy generációjának külvárosi fiatalságát mennyire elkápráztatja a kábítószer és a könnyű pénzszerzés világa, függővé vállásuk végül egy bandaháborúban áldozatává teszi őket. Ez egy életre szóló meghatározó élménnyé vált számára.
1991-ben kezdett a caracasi metrónál dolgozni és jó kiállása, közel kétméteres termete, barátságos fellépése és elkötelezett volta miatt őt választották a szakszervezet képviselőjének.
Maduro 1993. február 16-án találkozott először személyesen Chávezzel a börtönben, ahol egy munkásdelegáció tagjaként látogatást tett. Chávez ekkor bízta meg Madurót a mozgalom szervezésével, amíg ő büntetését töltötte. Amikor 1994-ben, amikor aztán Chávez szabadult, Maduro teljes munkaidőben a mozgalom szolgálatába állt. 1999-ben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjává, 2006-ban a Nemzetgyűlés elnökévé választották, amiről néhány hónappal később mondott le, hogy külügyminiszter lehessen. Ezen a poszton egy központi szereplője lett a többpólusú világ megteremtésének, élen járt a latin-amerikai integráció elősegítésében és a béketeremtésben. Ezek után lett alelnök, majd ideiglenes elnök.
Maduro egy nálánál kilenc évvel idősebb ügyvédnőt vett feleségül, aki szintén fontos szereplője a chavista mozgalomnak, és saját érdemei okán lett a Nemzetgyűlés elnöke. Egy gyermekük van, Nicolás Ernesto, aki fuvolaművész: neki köszönhetően Maduro fiatal kora ellenére már nagypapa.
Most mint Hugo Chávez választott utódja áll április 14-én a szavazóurnák elé. A rossz közbiztonság és a korrupció elleni harcot ígéri sikerre vinni, de mindenek előtt azt, hogy Chávez örökségét folytatja.
(Luis Hernández Navarro/Lat-.Am. Társaság cikke alapján)