Van olimpiai méretű úszómedence például, használhatnak szaunát, mozit és konditeremben tarthatják formában magukat az egyébként hazai földön elkapott kaidások. Persze, nem alkoholról vagy kábítószerről akarják leszoktatni őket, hanem a szent háborúról, a dzsihádról. Az alapítók arról beszélnek, hogy csaknem 3 ezer harcos kap majd kezelést itt, mielőtt kiengednék őket. A most megnyílt intézmény Rijádban van, egy hasonló már működik Dzseddában, és még többet terveznek országszerte. De csak az új próbálja a fényűzés ízével eltántorítani az extrémizmustól a militánsokat. Aki jól halad, az heti két szabadnapot is kaphat, és azt a feleségével töltheti: erre a célra külön lakosztályok vannak az épületcsoportban. A luxus-rehabot a belügyminiszterről, Mohammed királyi hercegről nevezték el: ő maga is célpontja volt egy merényletének négy évvel ezelőtt. Ugyanő szervezte egyébként az al-Kaida szaúdi szárnya elleni leszámolást, miután 2003 és 2006 között másfél száz embert öltek meg a királyság földjén a főként Afganisztánban kiképzett harcosok, akik leginkább azt sérelmezték, hogy Szaúd-Arábia befogadta az amerikai csapatokat az öbölháborúban, és azok egy darabig ott is maradtak. Az elvonó főként ultra-konzervativ vallási szemináriumokkal próbál célt érni: az iszlám gyökereihez akarja visszavezetni a lakókat, eltérítve őket a dzsihádtól. Értelmi és érzelmi egyensúly, párbeszéden és meggyőzésen keresztül – mondja a rehab vezetője, Said al-Bishi az AFP-nek. Hozzáteszi: eddig több mint 2 ezer kaidás harcos került szabadlábra elvonó után, és csak minden tizedik csatlakozott újra a szervezethez. Többen közülük viszont hírek szerint az Arab félsziget magasrangú al-Kaida-vezetői lettek.
Luxus-rehab Rijádban
Luxus elvonó nyílt Szaúd-Arábiában al-kaidásoknak. Nem a fényűzéstől vonják el őket, csak a körülmények pazarok.
(Visited 1 times, 1 visits today)