Kampány közben késelték meg az esélyes elnökjelöltet
A brazíliai államfői posztért kampányoló szélsőjobboldali Jair Bolsonarót a tömeg közepén támadták meg Minas Gerais államban, a hatalmas dél-amerikai ország délkeleti részén.
A támadót őrizetbe vették, az elnökjelöltet megműtötték. A belei sérültek, orvosai szerint teljesen felgyógyulhat.
A BBC szerint a sokat vitatott politikus, akinek rasszista és melegellenes megjegyzései sokakat felháborítottak, a legutóbbi közvéleménykutatások szerint a legerősebb résztvevője az elnökválasztási kampánynak. Az októberi voksolást meg is nyerheti, ha a korábbi elnök, Luis Inácio Lula da Silva ügyvédei hiába fellebbeznek a népszerű baloldali politikus eltiltása ellen. A börtönbüntetését töltő Lula győzelmét korábban sokan borítékolták, ám a bíróság úgy döntött, hogy korrupciós ügyei miatt nem engedi indulni az elnöki posztért.
A kampány így aztán egyelőre a börtönből és immár a kórházból folytatódik a két esélyes között.
Jair Bolsonaro egyik legfontosabb ígérete, hogy megpróbálja letörni az erőszakos bűncselekmények számát. Az, hogy most maga is egy ilyennek az áldozatává vált, minden bizonnyal az ő malmára hajtja a vizet az évtizedek óta legizgalmasabb elnökválasztási kampányban.
A támadást Juiz de Fora városában többen is videóra vették. A felvételeken látszik, amint a hüvelykujját feltartó Jair Bolsonarót a magasba emelik hívei, amikor egy késsel rátámad egy férfi. Akkor összegörnyed a fájdalomtól, a földre engedik, majd egy kocsiba rakják. Az incidens után fia, Flavio azt tweetelte, hogy a sérülés csak felszíni, de aztán kiderült, hogy mégsem. A politikus sok vért veszített, a vérnyomása mindössze 10/3 volt, vagyis majdnem beállt a halál. Mostanra stabilizálták az állapotát. Orvosai szerint mély és életveszélyes volt a szúrt seb, kétórás műtét mentette meg az elnökjelölt életét. Most legkevesebb egy hét intenzív ápolás vár rá.
A támadóját őrizetbe vették. Egy 40 éves férfiról van szó, aki a rendőrök szerint mentálisan zavart. Azt mondta, Isten nevében cselekedett. Jair Bolsonaro feldühödött támogatói kapták el és jól helyben is hagyták, mielőtt átadták a hatóságoknak.
A megtámadott elnökjelöltet erős személyiségnek tartják hívei, olyannak, aki tényleg képes lehet leszámolni a bűnözéssel. A 63 éves politikus a szociálliberális párt jelöltje, sok millió követője van a közösségi médiában, sokan brazil Trumpnak tartják. Lazítani szeretne a fegyvertartás törvényi szabályozásán és teljességgel ellenzi az abortuszt. Valaha katonatiszt volt, a nyolcvanas években a katonák jogainak védelmével lépett be a politikai arénába, miután Brazília visszatért a demokráciához. Kevesen hitték volna, hogy ilyen magasra jut, de az elmúlt néhány évben a korrupciós botrányok szinte az egész politikai osztályt elsöpörték Brazíliában.
Fotó: AFP