A Hudsontól a Dunáig – miről is szól a hét végén beköszöntő zsidó újév?

Az ünnepről és annak szokásairól beszélgetett az Amerikában újpesti holokauszttúlélők gyermekeként született Oberlander Báruch rabbival Pálmai Tamás. Oberlander rabbi a Budapesti Ortodox Rabbinátus elnöke, rendszerváltás után költözött Magyarországra, hozzá kötődik a magyarországi Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási egyesület megalapítása.

– Rabbi úr! Mi a pontos fordítása az ünnep nevének, a Ros Hásánának?

– Az év feje, vagyis a kezdete. Mint minden kezdethez, ehhez is kell költségvetés, üzleti terv, tehát Ros Hásáná napján az Örökkévaló előírja és eldönti, milyen lesz a következő év. Ezért kívánunk ilyenkor egymásnak rövidítve Sáná Továt, vagyis Jó Évet. A  tizedik nap a Jom Kipur, az engesztelés, a böjt napja, amikor estétől estéig, huszonöt órán át böjtölünk és imádkozunk, ekkor van a végső bepecsételés is. A Talmud azt tartja, hogy van két nagy könyv, az egyik az Élet, a másik a Halál Könyve, amiben ekkor mindenki megkapja a helyét. Bibliai előírás az újév napjára, hogy bármely napra essen is, munkaszüneti napnak számít, majdnem olyan megkötésekkel, mint a szombat.

– Milyen különleges ételek kerülnek ilyenkor a zsidóság asztalára?

– Az étkezést úgy kezdjük, hogy a barheszt – ez a kalács egy fajtája – mézbe mártjuk. Nem sóba, mint Sábátkor, ezzel szimbolizáljuk az édes év utáni vágyunkat, ahogy az édes alma mézbe mártásával is. Ilyenkor minden olyan ételt felszolgálunk, aminek a nevében az „áldás” szó szerepel, például sárgarépás ételeket, mert jiddisre fordítva a sárgarépát a „mern” szóval mondjuk, aminek a magyar jelentése: szaporodj, sokasodj.

Ros Hásánakor igyekszünk csak édes ételt enni, semmi savanyú ne legyen a menüben. Van még egy szokás, amiről nem beszéltem: az ünnep délutánján, ami ebben az évben a hétfő délutánt jelenti, elmegyünk egy folyóhoz – itt Pesten a Dunához, a Lánchíd pesti hídfőjéhez. Mivel létezik egy prófétai mondás, mely szerint isten a mélybe süllyeszti a bűnöket, szimbolikusan bedobjuk a mély vízbe a vétkeinket.

– Amerikában melyik folyóhoz mentek?

– Amikor gyerek voltam, Brooklyn szélén laktunk, a Hudson folyóhoz jártunk. Később, amikor a közösség tagjai közül sokan idősebbek lettek, és nehezükre esett elgyalogolni odáig, azt találtuk ki, hogy kinyitottuk a közeli tűzcsapokat, így óriási mennyiségű víz ömlött az utcára, ezt használtuk folyóként. A szépséghiba ebben az esetben az volt, hogy eredetileg olyan vízhez kell menni, amiben hal is él, mert a hal szeme örökké nyitva van, akárcsak Istené. Amikor Lubavicsba kerültem, ez Brooklyn másik negyede, a Crown Heights, ott építettek egy akváriumot az udvarban és benépesítették halakkal. Ez minden szempontból megfelelt, sorba álltunk, mindenki bedobhatta az odavalót és gyalogolni sem kellett. Még ma is emlékszem, mekkora hatalmas közösségi élmény volt ez.

– A brooklyni pápai közösség a mai napig létezik?

– Persze, egy-egy Ros Hásánákor legalább ötszázan vannak a Williamsburg negyedi Pupe zsinagógában. Ilyenkor az ima után az egész közösség átmegy a rabbihoz, és ott kívánnak neki – és ő viszont – jó évet.

– De nem csak a zsinagógákban fújják meg a sófárt.

– Amikor fiatalok voltunk, a reggeli ima előtt –és ezt a mai fiatalok is így teszik- a Lubavicsi rebbe kérésére ellátogattunk kórházakba, öregek otthonaiba, ahol olyan zsidók életek, akik már nem tudtak eljönni a zsinagógába. Ilyenkor – az ünnepre való tekintettel- szigorúan gyalog elmentünk ezekre a helyekre és az ott lévő öt-tíz-húsz embernek megfújtuk a Sófárt. Ez után úgy érkeztünk vissza, hogy éreztük, már tettünk aznap valami jót, vagyis micvét.

– Az amerikai a hétköznapokba hogy épülnek be a zsidó szokások?

– Amerikában nagyon erős az őszi ünnepkörünk, még olyan zsidók is megtartják, akik nem szigorúan vallásosak, így van ez a Ros Hásánán és a Jom Kipuron is. A Jom Kipur előtti napon például a közlekedési hírekben Amerika-szerte be is mondják, hogy délután kettőtől nagy dugók várhatók, mert sokan mennek hazafelé az ünnep miatt. Ilyenkor az ortodox és a nem-ortodox zsinagógák is tele vannak.

– Mióta van ez így?

Régebben, az 1930-as évekig,  Amerikában szigorúan hatnapos volt a munkahét és a munkavállalóknak nem nagyon voltak jogaik. Nem léteztek szakszervezetek. Akkoriban a vallásos zsidók, akik vasárnaptól péntekig tudtak csak munkát vállalni, a szombat ünnepe miatt. A nagy gazdasági világválság után ez megváltozott, létrejöttek a szakszervezetek, bevezették az ötnapos munkahetet, így ez a probléma megoldódott. Ma már mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, és ezt a többi ember köteles tiszteletben tartani. Ez maga a vallásszabadság. Eszembe jutott erről egy jellemző történet: a Wendy’s nevű gyorsétteremlánc magyar származású zsidó tulajdonosa mesélte, hogy a Ros Hásáná előtti napon odament az egyik zsidó származású titkárnőjéhez és megkérdezte tőle, mit csinál holnap. A hölgy nagy megfelelési kényszerében azt felelte, hogy „tudom, főnök, a munka az munka, természetesen itt leszek”. Ő lepődött meg a legjobban, amikor a barátom így válaszolt: „azt, hogy holnap mit fogsz csinálni, nem tudom, de azt igen, hogy bármi is legyen az, nem itt teszed. Nekem zsidó ne dolgozzon az ünnepen!” A Ros Hásáná kétnapos ünnep, ami ebben az évben október 2-án este kezdődik, tehát 3-a és 4-e a két Ros Hásánái nap.