Tíz év Afrikáért

Globoport: Magyarországnak nincs gyarmattartó múltja, nem él hazánkban jelentős afrikai közösség, és pontosan, amikor az AHU megalakult, a kapcsolatok éppen mélyponton voltak. Mégis mi indította pont akkor önöket arra, hogy egy Afrikával foglalkozó civilszervezetet alakítsanak?

Balogh Sándor: Pontosan ez, a magyar társadalmat általánosan jellemző információhiány.  Afrikáról nagyjából kétféle – egyaránt hamis – kép él a magyarokban. Az egyik, hogy “ott háború van”, meg “éheznek”, tehát valamiféle rossz hely, ahová nem érdemes elmenni. Gyakran még azokra is bátor felfedezőkként tekintenek, akik olyan afrikai turistaparadicsomokba mennek el, ahol aztán tényleg az európai  szolgáltatási színvonalat kapják, csak kicsit több mosollyal.  A másik – idealizált – kép pedig a természetfilmekből árad – ott úgy tűnik, mintha emberek nem is élnének az egész kontinensen, csak cuki állatok. Ami tíz évvel ezelőtt nagyon hiányzott, az a valódi, élő, emberi Afrika bemutatása volt. Egy olyan kontinensé, amelyik korántsem idilli, megvannak a saját, gyakran súlyos gondjai, de messze nem csak háborúkból és éhínségekből áll, ahol a lakosság többsége dolgozik, éli életét, és igyekszik mindig egy kicsivel többre jutni.

G: Tíz év után elégedett lehet? Sikerült ezt a célt megvalósítani?

BS: Elégedettek sosem lehetünk, de el kell ismerni, sok minden változott. Részint ez persze nem nekünk, hanem a világ  folyásának köszönhető. Afrika ma – ha nem is feltétlenül pozitív kontextusban – de a közbeszédben van, sokan érzik úgy, érdemes többet tudni róla, mert már érezzük: ami ott történik, közvetlenül érint minket. Mi pedig – nyugodtan mondhatom – nagyon sokat tettünk azért, hogy aki akarja, az immár túllásson a sztereotípiákon. Fontos mérföldkő volt az Afrika Tudástár létrehozása, ahol gyakorlatilag minden Afrikával foglalkozó tudományos mű megtalálható, hozzáférhető ingyenesen az érdeklődők számára. És azt látjuk, hogy letöltik, olvassák ezeket a műveket. Jelen vagyunk a médiában, részint saját felületeinken, részint a nagy országos lapokban, televíziókban, és hogy ismét egy mérföldövet említsek, megindultak saját képzéseink is, ahol az ország legjobb afrikanista szakemberei oktatnak. Részint a mi munkánk elismerését jelzi, hogy alig egy hónapja immár a magyar Tudományos Akadémián is külön Afrika-szakcsoport alakult.

G: Azért Afrikáról a legtöbb szó, sajnos, manapság a migrációs krízissel kapcsolatban esik. Önök furcsa helyzetben vannak: Afrikát kell képviselniük, de mégis magyarként szólalhatnak meg csak az ügyben. Érez-e benne ellentmondást, feszültséget?

BS: Semmiképpen. Nem hiszem, hogy Magyarország és Afrika érdekei eltérnének ebben a kérdésben. Sőt.  A migrációs válság csak aktuálisabbá tette azt, amiről egy évtizede  beszélünk.  Afrikában óriási potenciál van, minden tekintetben. Ha beindul a fejlődés,   felpörögnek az afrikai gazdaságok, az az egész világ számára jelenthet stimulust, hiszen hatalmas új piacok jelenhetnek meg, ahol még azokra az árukra, szolgáltatásokra is hatalmas szükséglet lesz, amelyekkel a fejlett világ már teli van. Ugyanakkor, ha elengedjük Afrikát, ha ott rossz irányba fordulnak a dolgok, akár a klímaváltozás, akár az etnikai vagy vallási konfliktusok miatt, akkor ez a hatalmas potenciál hatalmas destabilizáló erővé válhat. Persze a világ menetét nem  a magunkfajta civilszervezetek fogják meghatározni, de Magyarország, mint fejlett ország (bármilyen furcsa is ezt így hallani, de azok vagyunk), mint az Európai Unió tagja igenis sokat tehet azért, hogy Afrikában jó irányba forduljanak a dolgok – hogy az ott élők  az érezzék, érdemes otthon maradniuk, érdemes saját szülőföldjüket, őseik földjét fejleszteniük, mert meglátszik az eredménye. Annak pedig nagyon örülünk, hogy mindaz, amit mondunk, most már értő fülekre talál sok szinten, hiszen a kormány déli nyitás politikája éppen erről, az Európán kívüli régiókkal való egyre szorosabb, de kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésről szól.

G: Gondolom, ehhez át kell alakítaniuk a saját munkájukat is. Merre léphet tovább a Magyar Afrika Társaság?

BS: Az általános információterjesztés után most már sokkal inkább a specifikus, bizonyos területekre koncentráló munkát szeretnénk folytatni. Tíz év után látjuk már, hogy miben vagyunk igazán jók. Az egyik terület mindenképpen az egészségügy, amire koncentrálni fogunk. Sokáig kerestük Afrikában azt a pontot, ahol egy állandó bázist építhetünk ki a magyar egészségügyieknek, akik részint képezni akarják magukat a trópusi  betegségek terén, részint tapasztalatot szeretnének szerezni a terepmunkában, és persze mozgatja őket a segítség vágya is. Most úgy néz ki, megvan ez a hely, Ugandában nyílik magyar segítséggel egy egészségügyi központ. Ehhez persze nemcsak sok szervezési munka és sok önkéntes segítő, de sok adomány is kell, amin  szintén dolgozunk. A másik, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ hálózatával való együttműködésben a tanácsadás, a kapcsolatépítés, immár azoknak, akik maguk is részt szeretnének venni Afrika fejlesztésében. A fent vázolt dinamikus fejlődés ugyanis azért igencsak kétarcú dolog – egy részről óriási lehetőséget teremt magyar kis és középvállalatoknak, másrészt  igen vonzó terep mindenféle kalandornak.  Mi a tapasztalatainkkal, a helyismeretünkkel  abban tudunk segíteni, hogy a lehetőségek és veszélyek hálójában azok a magyarok, akik éreznek késztetést a kinti  munkára, eligazodjanak, és sikerre vigyék  céljaikat.

G: Hogyan érzi, tíz év múlva fogunk még itt beszélgetni Önnel Afrikáról?

BS: Mindenképpen. Akit Afrika egyszer megragadott, azt nem engedi el. Afrika örök szerelem, és tennivaló is akad még bőven.