Közel-Kelet Franciaországban?
A hét elején beszélt a francia belső elhárítás főnöke arról, hogy fel kell készülni arra: az Iszlám Állam magasabb fokozatba kapcsol Franciaországban. Jóllehet azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki áll a több mint 80 ember életét kioltó esti teherautós támadás mögött, az biztos: a Patrick Calvar által felvázolt rémálom-forgatókönyv valósággá kezdett válni.
A terrorelhárítók végzik a nyomozást az éjszakai nizzai merénylet ügyében. Mert hogy terrortámadásról van szó, az a hatóságoknak nem kétséges. Franciaország éppen csak fellélegzett az Iszlám Állam által erősen megfenyegetett, ám végül merényletek nélkül megúszott labdarúgó Eb után. Hétfőn Bernard Cazeneuve belügyminiszter büszkén közölte: sikerült teljesen terrormentes Eb-t rendezni.
Csakhogy ehhez maximális készültség kellett: a rendőrség és a csendőrség teljes mozgósításán kívül még 30 ezer őrző-védőt is alkalmaztak egy hónapon át. Ilyen készültséget pedig nem lehet permanensen fenntartani. Annál kevésbé, mert a belső elhárítás embereinek kétharmada már így is az iszlamista terrorizmussal foglalkozik.
Az ő főnökük, Patrick Calvar hűtötte le a kedélyeket már másnap azzal, hogy attól tart: az Iszlám Állam teljes hálózatot épít ki francia földön. Meglesznek, sőt talán már meg is vannak a fegyverraktárai, és dolgoznak már a robbantási szakértők, akik a gyilkolást Irakban és Szíriában tanulták ki. Igaz, ő nem gázoló teherautóról, hanem kukákban vagy autókban elrejtett bombákról beszélt, amik ellen nagyon nehéz védekezni.
Azt is elmondta, hogy 4-500 olyan harcosa van az Iszlám Államnak, aki francia földről érkezett Irakba vagy Szíriába, majd onnan visszatért. Ezek a jól kiképzett fanatikus harcosok hajtották végre az öngyilkos merényleteket Párizsban. A jövőben viszont nem lesz szükség arra, hogy az Iszlám Állam feláldozza a legjobb embereit, mert olyan robbantási szakértőket küldött Franciaországba, akik autóba rejtett bombákkal gyilkolhatnak anélkül, hogy ők maguk az életüket veszítenék.
Ha ez bekövetkezne, ha minden utcasarkon bombamerénylet fenyegetne, mint mondjuk Bagdadban, akkor Franciaország egyre jobban hasonlítana a Közel-Keletre – tette hozzá. Egyelőre nem tudni, hogy valóban az Iszlám Állam embere hajtott-e az ünneplő tömegbe Nizzában. De azt sem tudni, hogy melyik pillanatban hol válhatnak ártatlan civilek terroristák áldozatává – éppen úgy, mint mondjuk Törökországban, Jemenben vagy Irakban. Ha nem bombától, akkor egy hatalmas, fehér teherautótól.