Jótól jót – Díjat nyert a Csányi Alapítvány

Negyedik alkalommal adták át csütörtökön a Bonis Bona díjakat a hazai és a határon túli magyar oktatók számára, és idén először pályázhattak tehetségfejlesztő szervezetek is. A június 2-i díjátadón a Csányi Alapítvány kapta meg a kiváló tehetséggondozó szervezetnek járó elismerést – annak ellenére, hogy maga nem is pályázott a díjra.

2016-ban a tavalyihoz képest másfélszer többen jelentkeztek a Nemzeti Tehetség Program által 2013 óta évente átadott Bonis Bona díjra. Az eddig meglévő „Kiváló versenyfelkészítő”, „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségsegítő” és „Életműdíj” kategóriákban pályázók mellett idén először kaphattak elismerést a kiváló tehetséggondozó szervezetek is.

„Hatalmas elismerés, hogy a kollégáink munkáját és gyermekeink tehetségét a Bonis Bona díjjal tüntették ki” – fogadta a kitüntetés hírét az alapítvány operatív működéséért felelő dr. Radoszáv Miklós. „Már 11 éve munkálkodunk azon, hogy az országban hat helyszínen, hat . Közösségi Házban 350, köztük 38 fő felsőoktatásban tanuló fiatal oktatását és szellemi, lelki nevelését támogassuk. Az Alapítvány Életút Programja abból a szempontból is különleges, hogy egyedülálló módon, hosszú távon, akár 10-12 éven keresztül segíti a fiatalokat első végzettségük megszerzésiig.”

o2

„Nagy megtiszteltetés, hogy átvehettük a díjat, annak ellenére, hogy az Alapítvánnyal nem is pályáztunk: egy jászberényi iskola munkatársa jelölt minket” – kommentálta az elismerést Csányi Erika, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke. „Elképesztő eredmények állnak a gyerekek mögött: eddig 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban, és összesen 172 nyelvvizsgát tettek le. Ugyanakkor nagy öröm, hogy ezúttal nem csak a gyermekek sikereit, hanem az őket felkészítő mentorok és segítők munkáját is elismerték.”

A Dr. Csányi Sándor által életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programjába ötödikes koruktól kerülhetnek be nehéz körülmények között élő gyermekek. Tanulmányaik során mentorok, pedagógusok, családgondozók segítik őket, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. Az Európában is egyedülálló, hosszú távú program célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele.

A Csányi Alapítvány a díjjal járó támogatás összegét a külföldi nyelvi tematikus szaktáborának finanszírozására fordítja.

Az alapítvány teljes vagyona jelenleg 2,7 milliárd Ft. Az alapító Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, 2005-ben magánvagyonából adományozott egymilliárd forintos alaptőkén túl további 1,5 milliárd forinttal növelte az Alapítvány vagyonát, a fennmaradó rész a támogatói adományokból és a hozamból származik.

Az Alapítvány munkája iránti nagyfokú érdeklődést és elkötelezettséget igazolja, hogy az elmúlt években egyre több magánszemély és nagyvállalat is csatlakozott támogatóként, így gyarapítva a rászoruló gyerekek fejlesztésére fordítható forrásokat. A szervezet immár 7 éve gyűjti a tehetségek támogatását fontosnak tartó magyar adózók 1%-os felajánlásait.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez