A jövő kontinense – Afrikát ünnepelték Budapesten

1963-ban Addis Abbebában az Afrikai Egységszervezet alakuló csúcsértekezletén az újjászülető kontinens országainak vezetői eldöntötték, hogy minden évben május 25-én nemzetközi Afrika Nappal ünneplik a földrészt. A szervezet, illetve jogutódja, az Afrikai Unió célja az afrikai népek egységének és szolidaritásának elősegítése, a gazdasági, politikai és más területeken folytatott együttműködésük fejlesztése. Ahogy csaknem 10 éve mindig, idén is volt Budapesten Afrika Nap, az InterContinental hotelben, amelyen diplomaták, politikusok, külkereskedők és a Magyar Afrika Társaság, illetve a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ képviselői is részt vettek.

Azok számára, akik valamilyen módon Afrikával foglalkoznak, vagy érdeklődnek a kontinens iránt, a budapesti Afrika Nap kihagyhatatlan volt, hisz a rendezvényeken a Magyarországon működő afrikai nagykövetségek diplomatái, üzletemberek, Afrika-barátok és családjaik gyűltek össze. A külképviseletek közreműködésével, a Magyar Afrika Társasággal együttműködve rendezett ünnepen elsőként Lizeth Satumbo Pena angolai nagykövet köszöntötte a vendégeket. „Az Afrika Nap nagyon fontos ünnep, és örülök annak, hogy Magyarországon is rendszeresen megrendezik” – mondta megnyitóbeszédében.

A8

Dr. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes arról beszélt, hogy „nagyon fontos ez a nap, hiszen itt is lehetőség van arra, hogy erősítsük Afrika és Magyarország gyümölcsöző kapcsolatát. Azt gondolom, hogy miközben Afrikát az egyik legszegényebb kontinensnek gondoljuk, a legnagyobb potenciál van benne. Reméljük, hogy a jelenleg is jól működő partnerségeket, együttműködéseket tovább tudjuk erősíteni és bővíteni. Ebben is segít a déli nyitás politikája.”

Szabó László

Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke kiemelte Magyarország és Afrika kulturális, gazdasági, üzleti partnerségének jelentőségét. „Nagyon fontos, hogy évente egyszer Afrika érdemeit és értékeit ünnepeljük. Erről is szól ez a nap. Az Afrikai Unió a Magyar Afrika Társasággal szorosan együttműködik. Amikor az AHU elindult, szerettük volna megváltoztatni azokat a sztereotípiákat, melyeket az átlagember gondolt a szegény kontinensről. Már akkor tudtuk, hogy Afrikának van jövője, és az utóbbi években bizonyítottuk, hogy így van. Az AHU nagyon fontos szerepet tölt be Európában az afrikai kapcsolatok építésében, az afrikai országok támogatásában, és azt tapasztaljuk, hogy ma már Afrika fontos célpont, mind turisztikai szempontból, mind üzleti oldalról. Afrika a jövő” – mondta kérdésünkre Balogh Sándor, miközben a vendégsereg afrikai nemzetek konyháinak ételeit fogyaszthatta.

Balogh Sándor

„Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz menni, menjünk együtt” – idézett egy afrikai mondást beszédében az AHU elnöke. „Azt hiszem, ez a nap is bizonyítja, hogy együtt el tudjuk érni a céljainkat. Ünnepeljük együtt ezt a csodás kontinenst!”

IMG-20160527-WA0000

DSCF0160

DSCF0149

A hangulat nemcsak a különböző magyar és afrikai vendégek jelenlététől volt kiváló, hanem a fellépőktől is, akik afrikai és magyar produkciókkal kápráztatták el közönségüket. Ott volt a Kizomba Dance Group, a Crazy Girls, akik angolai táncokat adtak elő, míg a Csillagszemű együttes tagjai hagyományos magyar néptáncot mutattak be. Az afrikai divatshow-n számos olyan ruhadarab tűnt fel a kifutón, melyek az európai és afrikai elemeket ötvözik, de óriási hangulatot varázsolt Abdoul Kamara is szenegáli táncával, akárcsak az African Melody Band nigériai élőzenés, táncos műsorával.

afrikatánc

afrika7

A szerencsés vendégek ráadásul nem mentek haza üres kézzel, hiszen a tombolán többek között különleges Toyota karórát, egyhetes tunéziai nyaralást, Tropical Magazin előfizetést is kisorsoltak.

A budapesti Afrika napon idén is több száz vendég vett részt, ami jól mutatja, milyen jó az együttműködés hazánk és a kontinens között.

DSCF0205

DSCF0236

Fotó: Konkoly-Thege György

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez