Hogyan győzzünk meg 2,8 millió embert, hogy pénzt adjanak – nekünk?
Ma már mindennapos a közösségi finanszírozás: tanuláshoz, vállalkozásindításhoz sokan próbálnak másoktól pénzt összeszedni. Hogy aztán így vagy úgy visszaadják. De 1987-ben ez még nem volt így.
Adna egy centet egy arra érdemes idegennek, hogy főiskolára járhasson? 29 évvel ezelőtt, amikor még gondolatban sem létezett a Kickstarter vagy az Upstart, egészen újszerűnek számíthatott egy ilyen kérdés. Alighanem ez volt a szerencséje az Illinois-i Egyetem 18 éves diákjának, Mike Hayes-nek. Meg az, hogy neki jutott eszébe vélhetően először.
Hayes nem volt az a kimondottan szegény fiú, de gyógyszerész apja és tanárnő édesanyja már kitaníttatatta előtte négy idősebb testvérét. Így aztán amikor az ifjú Mark elvégezte a gimit, nem úgy nézett ki, hogy a család elő tud teremteni újabb 28 ezer dollárt az egyébként szerénynek számító tandíjra – írja a Daily Dot.
Ahogy közeledett az évnyitó, Hayes-nek csak 2 és félezer dollárja volt: egy drogériában szedte össze diákmunkával. Ekkor ugrott be a kérdés: van-e 2.8 millió ember, aki egyenként egy centet adna neki? Az ötlet brilliánsnak bizonyult, bár ezt akkor még nem lehetett tudni.
Mert hát hogy is érjen el ennyi embert? A világhálót majd csak egy év múlva fogja kitalálni egy angol informatikus, Tim Berners-Lee. Így ez számításba sem jöhetett. Valami mást kellett keresni. És ez a “valami más” Bob Greene lett, a Chicago Tribune 40 éves népszerű szemleírója. Aki 750 ezer dollárt keresett egy évben, és a cikkeit egy sajtóügynökségen keresztül 200 lap olvasóit érték el az Egyesült Államok minden pontján.
Nos, őt kereste meg Hayes. Egy kérdést tett fel neki: hányan olvassák a rovatát? Milliók, ugye? Ezt Greene nehezen tudta volna letagadni, és a fiú újszerű ötlete megragadta az ő fantáziáját is. Szeptember elején írt egy cikket róla, és rengeteg olvasóját arra kérte: adjon mindenki egy centet. “Nem érzem úgy, mintha koldulnék. Tényleg azt hiszem, senkinek nem okoz nehézséget, hogy egy centet küldjön nekem” – idézte Hayest.
Hagyják abba az olvasást! – szólította fel Greene az olvasókat. Menjenek inkább, tegyenek egy centet egy borítékba. És megadta Hayes postafiók-címét.
Igazából egyikük sem hitte, hogy tényleg működni fog a dolog. Már csak azért sem, mert a bélyeg 22-szer többe került az adománynál, vagyis a borítékba rakott egycentesnél. De kiderült: már a közösségi média megjelenése előtt is virálissá válhatott egy igazán jó ötlet.
Egycentesek, negyeddollárosok érkeztek az egész világról a 13-as postafiókba, Rochelle-ben, Illinois-ban. Néha még egy-egy nagyobb adomány is előfordult. Végül Hayes-nek 2,9 millió centje volt – és 90 ezer elolvasandó levele. Kifizette a főiskolai számlákat, lediplomázott, és a maradék pénzt elküldte valakinek – az egyik olyan család fiának, akitől ő pénzt kapott, és aki szintén tovább akart tanulni.
Greene élete nem alakult ilyen szerencsésen. A következő nyáron, 1988-ban egy másik frissen érettségizett diák ragadta meg a figyelmét: 17 éves volt, lány és újságírónak készült. 14 évvel később azzal állt elő, hogy Greene házasságon kívüli viszonyt folytatott vele, mire a férfi lemondott az állásáról a Tribune-nél.
Az ötletet azóta sokan követik. Jó hír, hogy ma már a postabélyeg miatt sem kell aggódnia annak, aki mondjuk a GoFundMe-n, a GiveCollege-en vagy valamelyik másik közösségi finanszírozási oldalon próbálja összeszedni a sulira valót.