Magyaróra Kampalában

Abban az általános és középiskolában tartottak nyelvi hetet, ahova a gyermekeim is járnak. Az itt tanulók többsége afrikai országok szülötte, de angol anyanyelvű, ezen kívül tanítanak itt kínait, franciát, szuahélit és németet is. Igazi kuriózumként kértek fel a magyar nyelv és szülőföldem megismertetésére, vendégoktatóként.

Mérföldkőhöz érkeztem afrikai életemben. Meglepő módon Afrika közepén a multikulturális társadalom nemcsak egy jól definiált fogalom, hanem valódi befogadásról, valódi integrációról és igazi, őszinte kíváncsiságról szól. Az afrikai emberek kedvességét, nyílságát már régen megtapasztaltam, de ilyen tudásvággyal még soha nem találkoztam.

A Magyar Afrika Társaság jóvoltából egy Magyarországról készült angol nyelvű DVD segített az „utazásban”. Hazánk legfontosabb látnivalóit, építészeti remekeit, csodálatos tájait, természeti kincseit, múzeumait, folyóit és tavait tágra nyílt szemmel bámulták a gyerekek. Elképedtek az évszakok valós sokszínűségén, a bal oldali közlekedésen, a nemzeti parkokon, a cseppköveken, a termálvizű fürdőinken. Teljesen magával ragadta őket a népzenénk és néptáncunk, a gyönyörű hímzett népviseleteink.

Ezután elámultak az ábécénk sok betűjén, szorgosan gyakorolták a kiejtését mindegyiknek. Megtanulták hazánk nevét, el tudják helyezni a térképen, tudják már, hogy magyar vagyok, nem Hungarian. Rengeteg szót, kifejezést ismernek már, csak úgy záporoztak a kérdések. Mindent tudni akartak! Végig figyelt minden tanuló az órákon, egyre jobban és jobban akartak teljesíteni. Fegyelmezni soha nem kellett. Tisztában vannak vele, hogy az iskola a tanulásért van, ismereteiket szívesen gazdagítják. Örömmel kanyarították a magyar betűket a papírjukra, majd hangosan ismételték a már megtanultakat.

Ugandában jelenleg legalább 80 gyermek tud magyarul köszönni, kérni, testrészeit felsorolni és alapvető ételeket vásárolni.

A könnyem is kicsordult, amikor az utolsó óra végén kérték, hogy fiammal együtt énekeljük el a magyar himnuszt.