Malawiban már népszerű a magyar kolbász

Jó évet zárt a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) Malawiban, amely 2015. Március 16-án nyitotta meg a kapuit Malawi legnyüzsgőbb városában, Blanytre-ben. Szeremley Csabával a malawi HTCC központ vezetőjével beszélgettünk az elmúlt év sikereiről és a 2016-os tervekről.

Hogyan értékelnéd a 2015-ős évet?

Sikeresnek. Hivatalos megnyitásunk és működésünk óta elkezdtük kiépíteni a kereskedelmi kapcsolatokat, egy áruval teli konténert is sikerült kijuttatnunk, amit sikeresen tudtunk vámoltatni is. Emellett helyi partnereket is tudtunk szerezni, és két magyar üzleti delegációt is tudtunk fogadni a HTCC központban. A Magyar Afrika Társaság orvosi misszióját is fogadtuk, az orvosok egy hónapig gyógyították a rászorulókat Malawiban.

Milyen tervekkel készül a HTCC a 2016-os évre?

Még aktívabbak szeretnénk lenni Malawiban és ennek érdekében két havonta szeretnénk üzleti vagy kulturális eseményeket szervezni. Természetesen 2016-ban is megszervezzük a Magyar Napokat, ami tavaly nagyon sikeres volt. Emellett magyar és malawi üzleti delegációkat szeretnénk összehozni. Március elejére pedig szeretnénk már az első üzleti és humanitárius küldöttséget vendégül fogadni a HTCC-ben. Az üzletemberek számára már elkezdtük a helyi terep előkészítését, hogy több helyi potenciális partnerrel személyesen is tudjanak találkozni. A 2016-os évre nézve, az egyik elsődleges prioritásunk, hogy termékeink és szolgáltatásaink skáláját bővítsük.

Humanitárius tevekénységünket is folytatni szeretnénk. Már korábban említettem, hogy tavaly az AHU orvosi misszióját sikerült fogadnunk egy hónapra. Tervünk, hogy egy hasonló missziót tudjunk ismét szervezni az országba, ahol nagyon sok ember számára komoly segítséget tudnának nyújtani a magyar orvosok. Konkrét tervünk pedig az, hogy felállítsuk az első magyar mentős szolgálatot az országban. Bármennyire is meglepő, de Malawiban országos szintén nincsen kiépített mentőhálózat, ezért komoly segítség lenne, ha ezt megtudnánk valósítani.

vcsasas
Szeremley Csaba a malawi HTCC vezetője

 

Milyen lehetőségeket látsz a magyar cégek és befektetők számára Malawiban?

Malawi a világ 10 legszegényebb országai közé tartozik. Gazdaságilag rendkívül elmaradott ország és ebből adódóan nagy mértékben függ a fejlesztési segélyektől. A helyiek elsősorban mezőgazdálokodásból élnek, a lakosság 80% dolgozik a földeken. Az ország legfontosabb exportcikkei pedig a kávé, a dohány, a cukor és a tea.

Magyar cégek számára a szolgáltatásokban látok nagy lehetőséget, vagy félkész termékek kihozatalában, ami végül helyben fejezhetnek be, raknak össze. Szolgáltatás terén azt értetem, hogy helyben kell valamit létrehozni, amit utána értékesíteni lehet. Erre pedig kifejezetten jó terület lehet a mezőgazdaság, ahova sikeresen belehetne vonni a magyar szakembereket, mivel szaktudásukra komolyan szükség lehet.

Egyszerűen le kell menni és csinálni kell a dolgokat. Malawiban ugyanis hatalmas lehetőségek rejlenek, amit kilehetne használni. Az élelmiszerre pedig állandó szükség van. Termékeinket pedig a helyi piacokon is lehetne értékesíteni. Malawiról tudni kell, hogy gyakorlatilag állandó élelmiszerhiánnyal küszködik, ezért ez stratégiai fontosságú ágazatnak számít. Rengeteg a kihasználatlan földterület is az országban. A HTCC egyik elsődleges célja tehát, hogy részt vegyen az élelmiszer-termelésben és berobbanjon a helyi piacra, mivel ez most még megoldható lenne. Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy érdemes olyan növénykét és gabonát is termelni Malawiban, amit például az indiai piacon is el lehet adni. Erre pedig már most konkrét üzleti lehetőségek vannak. India ugyanis nagyon erősen jelen van a malawi mezőgazdaságban és a helyi borsóféleséget legnagyobb felvásárlója.  Szóval ha valaki nekiáll termelni, az könnyen el tudja adni a helyi piacokon és nem utolsósorban az indiaiaknak, aki szinte mindent felvásárolnak. Ne feledjük India mégis csak a világ második legnépesebb országa.

Hogyan kerültél Malawiba, milyen az élet az országban?

Három éve élek itt, teljesen véletlenül kerültem ide. Először egy dán központú karitatív szervezeten keresztül jutottam ki ide. Akkor Namíbia és Malawi között lehetett választani, de miután ránéztem a térképre és láttam, hogy Namíbia csak sivatag,  egyértelmű volt, hogy Malawit választom. Kint nincsen megszokott hétköznapom, minden nap valami más van. Rendszeresek az áramkimaradások, ráadásul az esős évszak előtt állunk, ilyenkor pedig különösen nehézkessé válik az élet Malawiban. Az áramot gyakran generátorral termeljük. Természetesen mindent meg lehet oldani Malawiban is, de  néha egy kicsit nehézkes és körülményesebb, mint mondjuk Magyarországon. De ettől függetlenül szerethető és élhető ország, aki viszont ide jön annak fel kell készülnie, hogy ez Afrika. Én azonban szeretek itt lenni, szeretem az országot.

Milyen híre van a magyaroknak Malawiban?

Az orvosi missziónak köszönhetően mindenképpen hagytunk nyomot magunk után és sokan már tudjuk, hogy kik azok a magyarok és honnan jöttek. De a HTCC összes tevékenysége is hozzájárul ahhoz, hogy a helyiek megismerjenek minket, a kultúránkat és szokásainkat.

A helyi történelemkönyvekben egyébként megemlítik Magyarországot. Ami viszont nagyon érdekes, hogy Malawiban kapható egy úgynevezett magyar kolbász, ami népszerű csemegének számít a helyiek körében. Azt azonban még nem sikerült kiderítenem, hogy hogyan, kik és miként állítják elő. Visszatértemkor ezen is dolgozni fogok, hogy a készítőkkel felvegyem a kapcsolatot és mindent kiderítsek róluk. Ezt a kolbász egyébként bármilyen boltban meg lehet venni Malawiban és ízre sem rossz, bár a hazaival nem igazán lehet összehasonlítani. De valamiért mégis csak magyarnak nevezik. Ráadásul nem drága, ami fontos szempont Malawiban.

 

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez