Az öt legújabb és legelterjedtebb kézjel a Közel-Keleten

A felfelé bökő mutatóujj  

Azóta, hogy tavaly az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet elfoglalta az iraki Moszul városát, és ámokfutása szinte állandó téma lett a nemzetközi médiában, gyakran találkozunk olyan videókkal és képekkel, amelyeken az ISIS terroristái jobb kezüket a magasba emelik, mutatóujjukkal pedig mintha az ég felé mutatnának. Ez a fajta „üdvözlési” gesztus mára önálló – és félelemkeltő – szimbólummá nőtte ki magát a szélsőséges iszlamista csoportok körében. Egyesek már a bandajelekhez és a náci karlendítéshez hasonlítják a kézjelet, mely egyrészt félelmet plántál az ellenségbe, másrészt pedig „megerősíti a harcosokat a hitükben”.

Amikor a militánsok a jobb kezük mutatóujját kinyújtják, akkor lényegében az Egységre (tawḥīd, توحيد) utalnak. A tawhid az Isten egységének és egyedüliségének a megvallását jelenti, tartalmazza az iszlám tanúságtétel (aš-šahādah, لشهادة‎ ) első részét, vagyis azt, hogy „nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája”. Ezért a felfelé irányuló mutatóujj már évszázadok óta gyakori és elterjedt gesztus a vallásos muszlimok körében, a muszlim vallástudósok prédikálásában, az imádkozásban, és az elmúlt években már a hétköznapi beszédben is gyakran lehetett találkozni vele.

Ezért már közismert és elterjedt szimbólumról volt szó, amit az ISIS vezetése megfelelőnek talált arra, hogy felhasználja – és kifordítsa – a saját céljai érdekében. Természetesen a terrorszervezet számára ez többet jelent annál, hogy a tagjai kifejezik az egyistenhitüket. Ők egyfajta üzenetként használják a „hitehagyottak” (takfīr, تكفير) számára: “nem tesznek különbséget az ellenségeik között, és mindenkit köteleznek ennek a szélsőséges eszmének az elfogadására.”  Ha pedig ez nem történik meg, akkor az illető sorsa a halál. Ez vonatkozik a keresztényekre, az ateistákra, a helyi vallási kisebbségekre, a síitákra, az „istentelennek” titulált rendszerekre, az arab nacionalistákra, de még azokra a szunnitákra is, akik elvetik a szélsőséges nézeteket.

Ezenfelül a kézjel nemcsak az ISIS ellenségeinek szól, hanem a “harcostársaknak”, a szélsőséges nézeteket vallóknak és a potenciális terroristáknak is. Az, hogy van egy „közös jelzésük”, amit minden fegyveresük használ, és a “valahova való tartozást jelenti”, csábító lehet a fiatalok számára. Úgy állítja be ugyanis az ISIS-t, mint egy „szoros testvériséget, amelynek a misztikumát azok értik igazán, akik tagjai a szervezetnek”. Ráadásul a fiatal fiúk is gyakran ezzel köszöntik egymást (legalábbis az ISIS által megszállt területeken), mert azt látják, hogy a kézjel “dominanciát, erőt, uralmat” jelent, és ők is szeretnének egy napon ennek a félelemkeltő erőnek a birtokába jutni. Ezt a fajta felfogást tökéletesen látni a Vice által készített, tavaly megjelent dokumentumfilm egyik részében.

Az ISIS által használt szimbólum pedig rekordsebességgel terjed a világon. Miközben a hitleri Németországban a náci karlendítés legtöbbször a képekről és a filmekről köszöntött vissza és terjedt el, addig most az internet rendkívüli módon „besegít” az ISIS által használt kézjel terjedésében. A terrorszervezet propagandistái szándékosan elrejtik ezeket az üzeneteket minden videójukban és fotójukon, és arra kötelezik a közösségi oldalakat – Facebook, Twtitter stb. – használó dzsihadistákat, hogy lehetőleg olyan képet rakjanak ki magukról, melyen éppen ezt a kézjelet használják.

A tintába mártott ujj

Az ISIS terroristái a felfelé mutató ujjukkal egy másik, az elmúlt években gyakran használt, fontos szimbólumból is gúnyt akarnak űzni: a tintába mártott és felfelé tartott mutatóujjból. A bal kéz mutatóujjának “tintába mártása”, majd felfelé mutatása a választásokon való részvételt, a demokráciába vetett hitet, az emberi jogok javulásába vetett bizalmat és a női emancipációt jelenti. Az ujj tintába mártását eredetileg praktikus, a választási csalásokat elkerülő okokból vezették be: aki szavazott már, azt megjelölték, nehogy többször adja le a voksát ugyanarra a jelöltre. Ezt a módszert nem csak a Közel-Keleten, hanem Latin-Amerikától kezdve Afrikán át egészen Kelet-Ázsiáig bezárólag sokfelé alkalmazzák a választásokon. Ugyanakkor sehol máshol nem bír olyan fontos jelentőséggel, mint a muszlim országokban. Na nem azért, mert tökéletes módszer a választási csalás kiszűrésére (például Afganisztánban könnyen lemosható tintát használtak), hanem mert nagyon fontos üzenete van.

A Közel-Keleten 2005-ben vált először szimbólummá a tintába mártott mutatóujj: ekkor tartották ugyanis az első iraki választásokat. A voksoló irakiak büszkén mutogatták a kamerák előtt az első szabad választáson való részvételük bizonyítékát és egy új Irak megszületésének szimbólumát. Azonban igazán elterjedtté csak 2011 után vált a jelkép, főleg azokban az országban, ahol az arab tavasz megbuktatta a hatalmon lévő rezsimeket, és választásokat írtak ki. Tunéziától kezdve Egyiptomon át egészen Irakig mindenhol ugyanazt jelentette: egy jobb jövő ígéretét és az abba vetett emberi hitet.

Különösen a választó nők számára bírt fontos értékkel, hiszen beleszólhattak a társadalmi-politikai folyamatokba, és alakíthatták egy ország jövőjét csupán azzal, hogy részt vettek egy választáson. A helyi és a nyugati médiumok is számtalan felvételt készítettek önfeledten mosolygó nőkről, akik magasba emelték az ujjukat, és arról nyilatkoztak, hogy “mennyire optimisták az új korszak beköszöntét illetően”. Azonban ez a kézjel nagyon nem tetszett a szélsőséges iszlamistáknak, akik gyakran megfenyegették és megtámadták azokat, akiknek a mutatóujján ott látták a “szavazáson való részvételt”. Afganisztánban a tálibok, Irakban a szélsőséges szunnita militánsok nem egyszer tettek ígéretet arra, hogy azoknak a nőknek, akiknél látható jele van a választási részvételnek, levágják az ujjait, sőt akár ki is végzik őket.

A V, mint győzelem

Talán ez az egyetlen olyan, a nyugati kultúrkörből származó kézjel, amely évtizedek óta használatos a Közel-Keleten. Ez a gesztus teljesen mentes bármiféle ideológia meggyőződéstől, és kizárólag a győzelembe vetett hitet jelenti. Az eredetileg Churchill által használt szimbólumot – amit az amerikai hippik és a békepárti tüntetők is átvettek a hatvanas években – először Jasszer Arafat alkalmazta a Közel-Keleten. Ezután terjedt el az egész régióban: a negyedik arab-izraeli háborúban (jóm kippúri) harcoló arab katonák, palesztin radikálisok, szunnita szélsőségesek, iráni forradalmárok, vagy akár a Kurd Munkáspárt fegyveresei is előszeretettel alkalmazzák.

A győzelem jelét lehetett látni az arab tavasz során is: a tüntetők Tunéziától kezdve Egyiptomon át egészen Bahreinig szinte mindenhol használták ezt a kézjelet, főleg miután megbuktatták a helyi vezetőket. Nem csak a diktatúrák elleni harcot és a felettük aratott győzelmet jelentette: ezzel emlékeztek Mohammed el-Búazízi tunéziai utcai árusra is, aki felgyújtotta magát, és elindította az egész forradalmi hullámot. Ráadásul ebben az esetben a V jelet a tüntetők kisajátították maguknak, és eltérő jelentéssel ruházták fel: a mutatóujj a gazdasági szabadságot, a középső pedig a politikai önállóságot és véleménynyilvánítást jelentette. A V jelzés a Nyugat számára is egyértelmű volt, amit a politikusok gyakran ki is használtak. Például 2011-ben Hillary Clinton ezzel a jellel fogadta a líbiai lázadókat, és a közös képpel azt üzenték, hogy „mindkét ország ugyanabban a sorsban osztozik”.

Ugyanakkor a V jelzés “üzenete” mára megváltozott: főleg az Iszlám Állam ellen harcolók számára vált fontos szimbólummá. A kurd pesmergák, az iraki síita milíciák, a líbiai nacionalista-szekuláris erők mind használják ezt a kézjelet, jelképezve azt, hogy „győzelmet aratnak/arattak a szélsőségesek felett”. Nagyon kifejező volt az is, amikor néhány videóban úgy használták a V jelzést, mint egy „ollót, ami levágja a mutatóujjat”, vagyis a szélsőségesek által alkalmazott kézjelet. Ugyanakkor néha még az ISIS (főleg nyugati országokból származó) harcosai is mutogatták a győzelem jelét, de helyi beszámolók szerint ezt a dzsihadista parancsnokok és a vallásrendőrség (Hizbah) nem nagyon díjazzák, mert “nyugati szimbólumnak” tartják, amelynek nincs helye “az igazhitűek körében”.

A három Shalit 

Az egyik legfiatalabb kézjelről van szó, amely leginkább a palesztinok, főleg a Hamász köreiben terjedt el. Tavaly nyáron a radikális szervezet elrabolt három izraeli tinédzsert, amit a támogatói azzal ünnepeltek, hogy három ujjukat (mutató, középső, gyűrűs) kinyújtották, miközben a hüvelyujj a kisujjon volt. A három ujj a túszokat jelenti (valamint, hogy három Hamász-fegyveres szabadon engedését követelték az izraeli tinédzserekért cserébe), a két ujj pedig azt a két terroristát, akik elrabolták őket.

A kézjel neve pedig a három Shalit lett, ami a 2006-ban elrabolt, majd 2011-ben szabadon engedett Gilad Shalit egykori IDF katonára utal. A szimbólum válasz volt az izraeliek “BringBackOurBoys” Twitter-kampányára, amely a tinédzserek szabadon engedését követelte. Azonban hamarosan a Hamász tagjainak és támogatóinak a jelzésévé vált, és meglepő módon – ellentétben az ISIS jelzésével – a nyugati médiumok is nagyon gyorsan foglalkozni kezdtek a jelentésével. Ennek köszönhetően a gázai és a ciszjordániai területeken kívül is ismertté vált a szimbólum. Mára pedig az Izrael-ellenesség egyik legelterjedtebb jele lett a világon: neonáci csoportokban, antiszemita megmozdulásokon, Izrael elleni demonstrációkon és szélsőséges oldalakon is felbukkant már.

Rabaa 

A négy kinyújtott ujj és a tenyérre helyezett  hüvelykujj vált az egyiptomi Muszlim Testvériség ellenállásának legfőbb szimbólumává. A tüntetésekről készült felvételeken látható, hogy szinte mindenki így demonstrál, vagy olyan transzparenseket használ, amelyeken a négy ujj látható. A szimbólum eredete a Rabaa el-Adavíja mecset körül történtekre vezethető vissza: 2013. augusztus 14-én több mint hatszázan vesztették életüket az egyiptomi fegyveres erőkkel folytatott összecsapásban. A mecset nevében szereplő Rabaa szócska leírva (أربعة) ugyanúgy néz ki, mint arabul a négy (أربعة, arbaa),tehát innen származik a négy kinyújtott ujj, amellyel az áldozatokra emlékeznek. Ugyanakkor kezdetben volt egy másik, elterjedt vélekedés is, miszerint a négy ujj az angol four-t jelenti, ami közel van a for (valamiért) szócskához. Mivel az angolban rövidítésként nem egyszer a 4-essel jelölik a “for”-t, ezért a magyarázat szerint a Muszlim Testvériség azt akarja sugalmazni, hogy ők az iszlámért és arabokért (rabia felirat) harcolnak.

A Rabaa-szimbólum nagyon fontos váltást jelent nemcsak az egyiptomi, hanem más iszlamista szervezetekben és Muszlim Testvériségben: mindannyian egységesen használják ezt a kézjelet, ami csak a régióban ismert. A jelkép „eltöröl bármiféle ideológiai-etnikai meggyőződést, hiszen nem az a fontos, hogy honnan jöttünk, hanem hogy mi a vallási meggyőződésünk.” Másodszor „szakítást jelent” a nyugati eszmékkel és szimbólumokkal (egyebek mellett a Győzelem jelével); az „arab tavasz” céljaitól való eltérést jelképezi, valamint a felejtést is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy „megbocsátják és elfelejtik” Mohamed Murszi beteljesítetlen ígéreteit, és továbbra is őt tartják Egyiptom legitim vezetőjének.

Egyesek szerint viszont nem is Egyiptomban született meg a jel, hanem Törökországban. Amikor a 2013-as őszi szezonban a török focisták gólt rúgtak, négy ujjukat a magasba emelték, ezzel kifejezve, hogy támogatják az egyiptomi tüntetőket. Ezt később átvette Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök is, aki népszerűvé tette a szimbólumot, és az egyiptomi Muszlim Testvériség, valamint Mohamed Murszi iránt érzett szimpátiáját fejezte ki vele. Nagyon érdekes a színválasztás is: habár a kéz fekete, a háttér sárga. Ennek pedig számos jelentése van: a sárga az iszlámban a bölcsesség színe; a Közel-Keleten az “arany jólét” szimbóluma; sőt külön jelentéssel bír Egyiptomban is, ahol a régen a temetésekkor használták.

Fattah asz-Szíszi elnök és a katonai vezetés a mai napig tiltja a szimbólum használatát: akár öt évet is kaphat az, aki ezt a kézjelet nyilvános helyeken mutatja, vagy teszi ki ezzel kapcsolatos képet a közösségi oldalára. Egyiptomi atléták és olimpiai bajnokok is kerültek már emiatt konfliktusba a hatóságokkal, amikor nyilvánosan bemutatták a Rabaa-jelet. Például Ahmed Abdel Zaher focistát azért zárták ki 2013-ban az egyiptomi ligából, mert az egyik gólját így ünnepelte. A Szocsiba induló egyiptomi olimpikonokat már előre figyelmeztette a sportminiszter, nehogy “használni merészeljék a kézjelet”, mert akkor azonnal jöhetnek haza, és elbúcsúzhatnak a sportkarrierjüktől. A szimbólum azonban a mai napig él: a tavaly augusztus 14-én világszerte megrendezett Rabaa-napon, amikor a halottakra emlékeztek, a szimpatizánsok képeket töltöttek fel magukról a Rabaa-jellel.

 A források megtalálhatóak a cikkben.

A képek forrása: Europress/AFP, Instagram és Facebook-képek