“A pilótafülke ablakán folyt a vér” – kalandos mentőakció Jemenből

Miután március 26-án a Szaúd-Arábia vezette, kilenc szunnita országból álló, szunnita koalíció tagjai megindították a légi hadműveleteiket a húszik ellen Jemenben, Új-Delhi – és vele együtt Peking – az elsők között volt, mely a saját erejéből hozzálátott az állampolgárai evakuálásához. 2015-ben az Arab-félsziget délnyugati részén fekvő országban körülbelül 5000 indiai állampolgár – többnyire ápolók, orvosok és vendégmunkások – dolgozott. Az indiai vezetés naponta indított légi járatokat a Jemenben élő állampolgárok kimentése érdekében, valamint az indiai haditengerészet több hadihajóhát (INS Tarkash, INS Mumbai) küldött az Ádenben rekedtekért. Narendra Modi miniszterelnök a “Megkönnyebbülés-hadművelet” (Operation Rahaat, de nem keverendő össze az azonos nevű, de 2013-as indiai hadművelettel) végrehajtására pedig az egykori indiai hadsereg vezérkari főnököt, V.K. Singhet „kérte fel”, aki azonnal Dzsibutiba utazott és onnan irányította az evakuálást.

Airplane India

Jemenből az indiai légitársaság Airbus A-321-i és az indiai légierő C-17 Globemasters gépei folyamatosan menekítették ki nemcsak az indiai, hanem más országok állampolgárait is. A repülőgépek elsősorban Dzsibutiba vitték a menekülteket, majd innen az indiai nagykövetség által kifizetett jegyekkel utazhattak haza. Habár az oroszokkal ellentétben, az indiaiakat kezdetben nem érte semmiféle atrocitás, de az utolsó, április 9-én felszállt repülőgépnek számos nehézséggel volt kénytelen szembenéznie.

A Dzsibutiból Szanaaba tartó repülőút körülbelül egy óráig tart, de engedélyt kell kérniük a szaúdi légierőtől, hogy leszállhassanak a jemeni főváros, húszik által megszállt nemzetközi repülőtéren. Erre az útra Singh tábornok is elkísérte a repülőgép személyzetét. Azonban a szaúdi légi irányító, hivatkozva arra, hogy katonai hadműveleteket hajtanak végre a régióban, megtiltotta az indiai gép leszállását, „mert nem tudják garantálni azt, hogy a gép épségben  érjen földet”. Rishabh Kapoor kapitány az indiai légiparacsnoksághoz fordult további utasításért, de végül V.K. Singh generális adta ki az ukázt: „folytassátok a műveletet, fejezzék be a mentőakciót”.

Nem volt egy sétagalopp

Azonban a szaúdiak hajthatatlanok maradtak és a „figyelmeztető lövések” leadásával fenyegettek, de Singh arra utasította a pilótáit, hogy “addig körözzenek a repülőtér körül, amíg nem kapják meg az engedélyt, mert innen nincs visszaút”. Szándékosan lassan és alacsonyan köröztek a repülőtér felett, ami viszont azzal járt, hogy egy madárraj került az útjukba: több madár a repülőgép hajtóművében végezte. A madarak vére beterítette a pilótafülke szélvédőjét, s mivel nem volt „ablaktörlője”, ezért gyakorlatilag “vakon” köröztek, vagyis csak a műszerekre hagyatkoztak. Az akadozó hajtómű miatt végül a szaúdiak engedték leszállni a gépet, de figyelmeztették az indiaiakat, hogy “nem lesz zavartalan” az evakuálás, mert a szaúdi vadászgépek légicsapásokat fognak végrehajtani a térségben.

Miközben az utasok folyamatosan szálltak be a repülőgépbe, két indiai mérnök hozzálátott a repülőgép hajtóművének megjavításához és az ablak “letörléséhez”. A kimenekítésre várok elhelyezése azonban nem ment ment könnyen: a legtöbben elvesztették a vízumukat, útlevelüket vagy egyéb hivatalos okirataikat. A helyi beszámolók szerint Singh maga felügyelte az utasok felszállását, és addig nem adott parancsot a repülőtért elhagyására, amíg a fedélzeten nem tudta mind a 450 indiai és 120 egyéb nemzetiségű menekültet.

Nem sokkal azt követően, hogy az utolsó utas is felszállt a gépre, a repülőgép megkezdte az emelkedést, annak ellenére, hogy felszállási engedélyt kapott volna. A parancsot maga Singh rendelte el, mivel a szaúdi légierő hozzálátott a repülőtér környéki területek bombázáshoz és attól tartott, hogy esetleg egy bomba eltalálja az utasszállító gépet.

Viszont még ezután sem értek véget az izgalmak: a körözések, í késések és a kényszerleszállás miatt már fogytán volt az üzemanyag. A sietős távozásból kifolyólag nem tudták feltölteni a repülőgép tartályait, s a pilóták a maradékkal voltak kénytelen beérni. A személyzet aggodalmainak Singh vetett véget: végső esetben Addisz-Abeba teszik le a gépet, de végül – igaz némi vita után a dzsibuti légirányítókkal – Dzsibutiban engedték leszállni a gépeket. „Az utolsó csepp olajunkkal tudtunk csak leszállni” – nyilatkozta Sharma az Indian Timesnak. 

Újabb babér

„Mint indiai állampolgár és az Indiai Légitársaság tagja rendkívül büszke vagyok a misszióra. A tábornok, a pilóta és a személyzet sem habozott, hogy kockáztassa az életét másokért, bárhol is legyenek a Földön” – mesélte büszkén az egyik alkalmazott, aki részt vett a misszióban. És mi az indiai mentőakció mérlege?

Az indiai légierő, légitársaság és haditengerészet együttesen 4640 indiait, valamint negyvenegy ország 960 állampolgárát mentette ki Jemenből. A szanaai és ádeni nagykövetségeket és konzulátusokat bezárták. Singh, aki ismét rendkívül nagy népszerűségre tett szert, ikeresnek minősítette a Rahaat-hadműveletet. Ez volt India történelmének második legnagyobb mentőakciója: legutóbb 2011-ben kellett 15 000 indiai állampolgárt kimenekíteni Líbiából, de az is sikeresen végződött és senki nem vesztette életét a misszióban.

A képek forrása: Europress/AFP