Szervál
A szervál az egyik leggyakoribb vadmacska Afrikában. Elsősorban a szavannákon, hegyes és folyóvizekhez közeli, magas fűvel benőtt terülteken fordul elő. Gyakran csak „mini gepárdként” emlegetik hosszú lábai, karcsú teste és vadászösztönei miatt. A többi macskaféléhez hasonlóan magányosan él. Éjszaka, hajnalban és alkonyatkor a legaktívabb. Elsősorban madarakra és kisemlősökre vadászik, de kutatók megfigyelték, hogy a nagyobb testű madarakkal, így például a flamingókkal is könnyen elbánik. Hosszú lábainak köszönhetően akár négyméteres ugrásokra is képes. Kiszemelt áldozatára pillanatok alatt rá tudja vetni magát, és azonnal képes végezni vele. Kitűnő a hallása és a látása is. Átlagos testhossza körülbelül 54-62 centi, testtömege pedig 8-18 kg között mozog.
Mocsári mácska
A mocsári macska vagy más néven nádi hiúz Afrika legnagyobb részén megtalálható. Az ősi Egyiptomban rágcsálók ellen tartották és szent állatként tisztelték, ezért mumifikálták is őket. Főként a nedves, mocsaras nádasokat és a gabonaföldeket kedveli. A mocsári macska erős testfelépítésű és viszonylag nagyméretű macskafaj. Testhossza meghaladja a 90 centimétert. Karcsú teste miatt a szűkebb barlangokba is bemászik táplálékért. Nem fél a víztől és kitűnően úszik. Egyszerre akár másfél kilométert is képes úszva megtenni. Leginkább olyan állatokra vadászik, amelyek nem érik el az egy kilogrammos testsúlyt. Kitűnő a szaglása és a látása, képes akár 32 km/órás sebességgel is futni. Főként madarakkal, pockokkal és patkányokkal táplálkozik.
Karakál
A karakál vagy más néven sivatagi hiúz Dél-Afrikától az Arab-félszigeten át egész Közép-Ázsiáig megtalálható. Afrikában Szudántól a Dél-Afrikai Köztársaságig szinte mindenhol előfordul. Teste vörösesbarna-homokszínű, foltjai viszont nincsenek. A karakált gyakran összetévesztik a hiúzzal, pamacsban végződő fekete füle és rövid farka miatt. A két vadmacskaféle azonban közeli rokonságban sem áll egymással. A karakál a félsivatagokban, szavannákon és bozótosokban érzi jól magát. Főként egyedül jár, és éjszaka vadászik. Kutatók azonban többször megfigyelték, hogy kisebb csoportokban is előfordulnak és közösen vadásznak. Kiváló mászó, és akár 3 méter magasra is könnyedén fel tud ugrani. Elsősorban rágcsálókkal és madarakkal táplálkozik, de képes kisebb antilopokat is elejteni. A leopárdokhoz hasonlóan a zsákmányát fákon rejti el, hogy a maradékot később fogyassza el. Afrikában a karakálállomány számottevően ritkult az utóbbi időkben. A háziszárnyasokat tartó gazdák ugyanis irtják őket, mivel hatalmas károkat képesek okozni a baromfiudvarokban. Testhosszuk körülbelül 60-90 cm, testtömegük pedig 13-19 kilogramm.
Homoki macska
A gyakran margaritamacskának is hívott homoki macska elsősorban Észak-Afrikában fordul elő. Alfajai azonban megtalálhatóak Izraelben, Iránban és az Arab-félszigeten is. A macskafajt 1855-ben egy francia természettudós fedezte fel Algériában, és az expedíció vezetőjéről, Jean-Auguste Marguerittéről nevezte el. Innen ered a margaritamacska név. Az arabok viszont jóval korábbról ismerték a homoki macskát, amely a legenda szerint Mohamed prófétának és lányának sivatagi vándorlása során hűséges útitársa volt. Ezért sokáig szent és védett állatnak tartották. Elejtése szigorúan tilos volt. Mára azonban ez a tilalom feledésbe merült, és a homoki macskát hivatalosan a mérsékelten veszélyeztetett fajok kategóriájába sorolják. A becslések szerint körülbelül 50 ezer egyed élhet még szabadon a sivatagban. Sokan viszont még mind a mai napig vadásszák bundája miatt, amiből sapkákat készítenek. Mások viszont sportcélból lövik, de hobbiállatnak is befogják.
A homoki macska sivatagos és félsivatagos területeken él. Bundája homokszínű, háta sötétes barna. Lábai és pofájának nagy része világos bézs vagy fehér színű. Rövid lábai miatt vadászat közben könnyedén el tud lapulni. A füle oldalt helyezkedik el a fején, ezért nehezen észrevehető a sziklák mögött, ahol szintén könnyedén elbújva, illetve észrevétlenül képes kiszemelni áldozatát, majd lecsapni rá. A talpát két centiméter vastag „párna” fedi, amely védi a mancsát a forró sivatagos talajtól, és könnyed járás biztosít számára a laza homokban. A homoki macska az egyik legmagányosabb macskafaj. Csak párzási időszakban keres párt magának, majd néhány hét múlva elválnak egymástól. A sivatagi hőség miatt elsősorban éjszaka aktív. Tápláléka változatos. Bármit megeszik, amit a sivatagban talál, vagy el tud ejteni. Főként rovarokkal és rágcsálókkal táplálkozik. Kisebb madarakat álmukban szokott elejteni. Néha azonban gyíkokat és mérgeskígyókat is megtámad. A homoki macska bundája ugyanis olyan sűrű és dús, hogy a kígyók méregfogai nem tudnak áthatolni rajta.
Afrika aranymacska
Az afrikai aranymacska közeli rokonságban áll a karakállal és a szervállal. Elsősorban Nyugat- és Közép-Afrika esőerdeiben él. Szőrzete jellemzően fahéj- vagy vörösesbarna színű. Kutatók azonban találtak már fekete és szürke példányokat is. Az afrikai aranymacskáról nagyon keveset tudni, mert rendkívül rejtőzködő életmódot folytat, ezért szaporodási szokásai is ismeretlenek. Helyiek beszámolója szerint az afrikai aranymacska gyors és könyörtelen ragadozó. Zsákmányai főleg rágcsálók, madarak és kisebb majmok, de gyakran ejt el nagyobb testű állatokat is, például bóbitásantilopot vagy erdei disznót. Vadászatát jelenleg tizenkét afrikai államban tiltják, ezekben teljes védettséget élvez. A pigmeus törzsek azonban még mind a mai napig vadásszák bundája miatt, amiből ruhákat készítenek, míg a farkát talizmánként viselik.