Az ok: szurkolói döntő szerepet játszottak a tragédiában, melynek során 74 ember meghalt és nagyon sok megsebesült február elsején. Több, mint hetven port szaidi-szurkoló, az úgynevezett „zöld sasok” bíróság előtt állnak az ügyben.
A port-szaidi stadiont négy évig nem szabad futballmérkőzésre használni! – ezt a döntést fenntartotta az Egyiptomi Labdarúgó szövetség. Port- Szaidban óriási felháborodás fogadta a döntést annál is inkább, mert idén már nincs bajnokság, lefújták, épp a tragédia miatt! Viszont a helyi sztárokat fizetni kell! Mi lesz velük a másodosztályban? Az ellenfél, a kairói Al Ahly sokkal jobb helyzetben van, egyrészt jövőre ott folytatja, ahol abbahagyta, vagyis az első osztályban. Másrészt pedig idén sem kell teljesen leállnia, mert részt vesz az Afrikai BL- ben, így a sztárjai nem ingyen kapják a fizetést és formában is maradhatnak, sőt akár nyerhetnek is, amit egyszer már megtettek, dicsőséget hozva egész Egyiptomnak.
(Visited 1 times, 1 visits today)